Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

Kép

ZSOLNAY

Pécs hallgat Pécsről.
Volt idő, amikor a város majd minden harmadik munkaképes lakosa egy adott, egyazon helyen kereste kenyerét, az ott keresettből látta el családját, nevelte szép okos fiát-lányát egy jobb-rosszabb világra. Azon munkahelyen sütötték a kemencék az útravaló hamubasültet a felnövőknek, s ott készültek a világcsodái-kerámiák.

Igen, a Zsolnay.

Egy gyár, egy család, egy szépség- és profitérdekelt vállalkozó, egy agyagba-eozinba mázazott túlélés-recept. Titkos, mint az Angster orgonák hangja, misztikus, mint a Székesegyház oltárára eső hajnali fény, mise idején.
Rang volt az odatartozás, portásként is rang. Rangja, bére, megélhetése volt a kézi-targoncásnak, a formázónak, a festőnek, az égetőnek, mindegy, beosztott volt a saját szintjén, vagy vezette egy-egy részleg napi robotját.
Robot volt? Kétségtelen!
Ki szeret a megszállottakon kívül a forró kemencék oldalában súlyokat emelni, ki gyógyul fájdalom mentesen égett sebektől? Mégis maradtak, alkottak, megmaradtak? Ugyan miért?
A válasz a Zsolnay névben keresendő.
A név mögött az ember, jó szemmel, jó művészi értékrenddel, tiszta, szép asszonyokkal, családdal megáldva olyant alkotott, amit érdemes volt továbbvinni az örökösök és a bérért dolgozó, önmaguk munkájára is igényes alkalmazottak szintjén.

Tették.

Pécs, a város, hallgat örökségéről.
Hallgat a máról, hallgat a mához vezető, rendszerátmentő múltról.

 
Több polcnyi írást olvastam az üzemről, a családról. Mint minden, nem elsőkézből szerzett információ, feltételezhetően sokban téves, sokban megkérdőjelezhető polcnyi írás. Mégis, mint az avar az őszi erdőn, szél- írás nélkül nem zörög. Pedig van miről!

A negyvenöt utáni általános államosítás közvetlen előzménye – tetszik, nem – a zsidótörvények magyar parlament által szentesített szabadrablása. Mi legitimizált volna szebben egy rákosista államosítást, mint az, hogy evilágon minden, erőből-izomból bárkitől elvehető, elosztható, újraosztható? A tény, hogy egy rákosista vezetés nem feltétlen faji, de úgynevezett osztály-alapon rabolt, semmit nem von le a megállapítás igazságából.
Hallgat a város, mert lopott.

A rendszerváltozás előszeleként az átmentők adtak képletet a visszaprivatizálásra. Emlékszem.
Egy jónevű  csontvázpofa, - kicsit a tengerből mentőövért kinyúló figura – hosszas, és közvélemény elől mélyen elhallgatott tárgyalások eredményeként, még a dongakészítő regnálása alatt visszavásárolta az üzletét. Volt taps, hurrá, meg örömóda! És megbúvó bukkanóként a példában ott volt a járható utak egyike. Fizess, barom a lopott holmiért, hogy visszakapjad.

Váltott az ország. Hanyan voltak a névtelek közül, akik – igaz részben, vitathatón – visszakapták egykori tulajdonuk? Újra birtokos lett a Habsburg család, az Eszterházyak, Festeticsek. Képeket, elrabolt milliárdos értékeket igényelnek sikerrel ma is vissza egykori tulajdonosok, joggal.

Manapság ismerős a képlet nagy- és kisetnikumi maffiózói szinten. Én ellopom a szajrét, te fölteszed póznára hirdetésként, hogy ennyiért visszaszerezhető és mehet minden a maga útján, megállapodunk, rend- meg törvénymentesen. A rendőrségi felderítés amúgy se jó semmire.
A Zsolnay család, fizetési ígéret ellenére sem jutott ahhoz, amiért több hozzáértő generációjuk dolgozott, ami, gondos kezekben a világ felé közvetítette: élünk, ilyenek, magyarok vagyunk!
A család, annak több ága, több helyszínen élő-érvényesülő (mert tehetség nem vész el) hajtása, próbálta visszaszerezni, gondos gazdakézbe venni a meglévő-elrablottakat.
Mondtam, sokat tudok. Ismerem kilincselések történeteit vica és versa is. Ismerem változó hatalmak érveit és tudom milyen reménytelen helyzetbe hozta a jogos juss visszakövetelését a családon belüli viták, érdekkülönbségek halmaza.

Zsolnay!

Nekem egy nemzeti mítosz része. Egy élő, hosszú haldoklásra ítélt túlélő. Idol.
Pécs meghatározó része.

Nem kéne végre mindent félretéve, tolvajlást, rákososis törvénnyel szentesített elbirtoklást feledve nyitni az én Hazám kormányának a család felé? Nem tisztességesebb lenne, ha azt mondanák az általam holnap megválasztottak, hogy ácsi ?!
Megtehetik holnapután!  Nincs oly sok éjszaka vissza a szabadlopás negyvenöt óta törvényesített világából!

A tett el is maradhat. Akkor elmarad, kihal vele egy Hungaricum.

-csataloo-
BGJ.2010.03.09.