Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


  

VERS A MARGÓRA

(Szellemirtók)

 

Voltam vad futás.

Fű növése és májusillat.

Csontra rakódó új izom.

Bizalom – mindig nyitottan.

Tapasztalatból építkező.

Adakozó.

Hívő. Sosem hitszegő.

Benn, bordaközt és kinn is hallható,

ütemes csendek között dobbanás.

 

Húscsomó, véres ruhában,

tompa puffanás kövön,

szárnyalás után.

 

Lehettem, ki tudja,

génhibás veréb, tán túl nagyranőtt,

esetleg színes!

Tojás. Törékeny bölcső, szélre, dallamoknak,

papírra karcolt rímes hallgatás.

Rébusz, találós kérdés,

kilógó lóláb, megértés,

félreértés.

Meszes gerincben roppanás.

 

Húscsomó, véres ruhában,

tompa puffanás kövön,

szárnyalás után.

 

Vagyok az, ami.

Korlátok között szabad.

Magamban élő kétely,

több, mint féligazság.

Egyszereplős kamaradarab.

Semmi smink, se jelmez,

megírt szövegkönyv nem fegyelmez!

Nincs súgó!

Csak némán hallgató

háttér, tömött karzaton,

s suttogó irigység első sorokban.

 

Cipőjét parton hagyó

sanda irigység lő sorsot Dunába.

Úszik Titel felé velem a dinnyehéj.

Illusztris társaság!

Ezért megérte élni.

Kerülnöm örvényt se kell!

Jó volt magyarnak, költőnek lenni!

Süket fülembe halfarú Hüpnosz énekel

altatót csendes vizekről.

Már nem érdekel az a

 

 

húscsomó, véres ruhában.

A tompa puffanás sem kövön,

szárnyalás után.

 

 

-csataloo-

Balog Gábor

2010.10.21.