VAN, KI ÉLETKÉPNEK MONDANÁ
Kinyíltak mind az orgonáim
Fehér, lilácska, dupla-kármin,
Szememben harsány mind a szín.
Verandán muskátli virít.
Egynyári vendég.
Áttelelni egyszer sem tudott.
Pince, lépcsőfeljáró
kényes szép magához
nem volt lakájos.
Álmos trillákat fütyülnek
fáimban lakó féltett szépeim,
diófám kötött tündérei.
Tollas tarkaságba bújt,
lomb közt fészkelő madárnép,
vendégeim az asztalomnál.
Ébresztőórák vállalt magányban,
és csendes bámulói
drótról, estetáj, lemenő Napomnak.
A baglyaim is visszatértek,
(nyoma sincs erre egérnek),
ösztönös foglyai Fénynek
és a Holdnak.
Tanuk. Jósai holnapoknak.
Őket éjszakáim, játékos kedv
tette benntlakóvá.
Szerelmet, párzást,
alanytól változó
tevékenységet kukkoló,
bölcsesség látszatába bújt
tollas manóvá, horányi éjem.
Nőim kéjeit kilesték,
puha szárnyakon repítették
a csendes, vagy halk öröm hangjait
Monostor tornyába sok éjen:
A hang, a bronzharang
hajnali csendülése keverve legyen
hozzáadott, életem-ércem
furcsa dallamával!
Távolban szól kakukk.
Neked mesél itt töltött éjjelekről.
És
fehér, lilácska, dupla-kármin,
nemlétedben is neked virágzó orgonáim,
velemcsokorban,
megölelnek majd, ha ébredsz.
-csataloo-
BGJ.2009.04.18.
http://www.youtube.com/watch?v=2eyqEU8Sfv4&feature=related
