Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

VAN, KI ÉLETKÉPNEK MONDANÁ

 

Kinyíltak mind az orgonáim

Fehér, lilácska, dupla-kármin,

Szememben harsány mind a szín.

 

Verandán muskátli virít.

Egynyári vendég.

Áttelelni egyszer sem tudott.

Pince, lépcsőfeljáró

kényes szép magához

nem volt lakájos.

 

Álmos trillákat fütyülnek

fáimban lakó féltett szépeim,

diófám kötött tündérei.

Tollas tarkaságba bújt,

lomb közt fészkelő madárnép,

vendégeim az asztalomnál.

Ébresztőórák vállalt magányban,

és csendes bámulói

drótról, estetáj, lemenő Napomnak.

 

A baglyaim is visszatértek,

(nyoma sincs erre egérnek),

ösztönös foglyai Fénynek

és a Holdnak.

Tanuk. Jósai holnapoknak.

Őket éjszakáim, játékos kedv

tette benntlakóvá.

Szerelmet, párzást,

alanytól változó

tevékenységet kukkoló,

bölcsesség látszatába bújt

tollas manóvá, horányi éjem.

Nőim kéjeit kilesték,

puha szárnyakon repítették

a csendes, vagy halk öröm hangjait

Monostor tornyába sok éjen:

A hang, a bronzharang

hajnali csendülése keverve legyen

hozzáadott, életem-ércem

furcsa dallamával!

 

Távolban szól kakukk.

Neked mesél itt töltött éjjelekről.

És

fehér, lilácska, dupla-kármin,

nemlétedben is neked virágzó orgonáim,

velemcsokorban,

megölelnek majd, ha ébredsz.

 

-csataloo-

BGJ.2009.04.18.

 http://www.youtube.com/watch?v=2eyqEU8Sfv4&feature=related