Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ÚTON

(Netti)

 

Nagy ez a víz. Túl kék, rideg.

Hajófedélzet, negyedosztály.

Emberleánya, hideg kajütben,

kisgyerekkel.

 

Az eszem ment talán vándorútra?

Megint mit tettem?

Évekig etettem más álmait!

Birkát.

Sajátjaim meg egyre fogytak,

Nem bírták sokranőtt, gondjaim.

Gyerek,

aranygyapjat fején hordozó,

Lance úrnak főzni-mosni,

fáradtan ágyába bújni,

hazudni, hogy jó,

tűrni kocsmaszagát!

Nyírni, bálázni, kocsira dobni,

aztán izgulni, lesz-e keletje?

Vagy az aucklandi nyáj

szőre szebb idén?

Kiég e csöppnyi veteményem?

Kérdezni hitem,

megvan- e még?

Vagy az is elveszett?

 

Könnyű nem volt, de bírtam sokáig.

Bírhattam volna még?

 

Menni kellett! Indulni vissza!

Vár Erdély illata.

Fenyő, kékbogyós boróka,

fehérvirágú vadmák,

rókakörte, savanyú almák,

sárga lonc,

csucsorka, medvehagymák,

mézrontó virága titkos füveknek,

hajnalban, meztelen szedett,

fürdésre, réti harmat,

hogy szép maradjak.

Talán.

Bűbáj-varázsa hegyeknek,

Kérgen a festék, merre menjek

Torontál tornyait megtalálni.

Táncok. Szikár, dolgos arcok,

Ahogy ráncot nevetnek

simára kis pohár fenyővízen.

 

A víz most nagy köröttem

Szárnyas apró halak

raját kísérik delfinek.

Színekben meghatározó a kék.

Kies-kietlen, sós, Vízvidék.

Negyedosztályon, kis adagban

jön reggeli, ebéd.

Félreteszem felét a gyereknek.

Kell estire.

Üres hasra lassabban,

sokat kérdezőn hat

lefekvéskor a mese.

Nehezebben jön rá álom is.

 

Utazom Haza!

Mindegy, mi vár.

Megtalálom, tudom!

Megmaradt

magam.

 

-csataloo-

BGJ.2009.07.02.