ÚTITÁRS
Azt mondod
legyek útitársad!
Érthető! Korom
nyomja a vállad
és a lepedő is
mutatja jelét
nagy a korkülönbség
lucska kevesebb
mint lehetne.
Gondoljuk végig
mennyi van benne
és hozadékként
kinek-kinek mit ad?
Megvalósít-e
jobbra vágyó
vagyonba burkolt álmokat
vagy marad szegénység
utánam semmi örökség
csak némi jogdíj
megtámadható.
Elvisz csuklyás, rossz halál
s te, ittmaradó,
vesztettél öt-tíz évet,
hol eladható
lehettél volna.
Tested, okos kismagad
sem lenne vesztese
normálidőben elment
önzésem hibáinak.
Nézzük a másik oldalt?
Minek? Tán feladat?
Kiraktam lelkem
polcra, napra
plakáton virít nagybetűkkel.
Mondjam, hogy tűnj el
csak, hogy védjelek?
Tudjuk szerelmed
mit ad
s enyémben hol
mennyi a kontra.
Gondolva nehéz
vagy jobb napokra
indulhatunk így, egy irányba
igen, indulhatunk,
sőt, közös időt lezárva
mehetünk két úton!
Mindegy ez is.
Én tudom, hogy rám,
mint „útitársra”
számítni felesleg!
Vagy veszlek karomba
és viszlek
csak addig, míg bírom.
TÁRSKÉNT!
Vagy itt az alkalom
most
meg se köszönni,
csak rámszólni:
Ennyi!
Elfogadom!
BGJ.2008.07.06.
