Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

 

UJJBEGYTÁNC

 

 

Cirógatni akarlak. Most ez van az ujjbegyeimben, ez ül a lelkemen. Egyszerű, lágy és óvatos érintéssel átadni, átereszteni mindent, ami kimaradt. Nem egyben, nem érzelemkupacként rádzúdítva, csak apró kis csomagokat lassan bontogatva, mint a karácsonyfa alatt a gyerek. Nem szaggatva a csomagolást, tépve a burkot. Csak óvatosan!

 

Cirógatni szeretnélek.  Az ujjbegyeimben benne a sok mesém, a hiányok és a kincsek összes története, a huszonkét év társas része és az utolsó hat társas magányai. Érzések fellobbanása és elhalványulása, fények színeváltozása, a Hold monoton fogyása, dagadása. Az éjszakák selyme, az éjszakák tombolása, a lélek álmodásai. Képek, szaggatottak, diaként falra vetítve. Bőrödre rajzolt képei annak a máig megfejthetetlennek, aki vagyok, aki lettem. Képei a vad vágtába lassuló életnek, a mellettem felnövő gyereknek, az átutazó szerelmeimnek.

 

Ujjbeggyel vetítek képeket rólad is. Tegnapiakat, ahogy a poharat fogtad két kézzel, mint télen, állomás-restiben, a sok csomaggal a várakozók fogják a forralt-boros ibriket. Tegnapelőttieket, ahogy a derekam szorítottad satuba lábbal, mert olyan természetes, olyan ösztönös volt az újra egymásratalálás, és egy-egy őrzött blokkot a huszonkét évvel ezelőtti, utolsó találkozásról.

 

Cirógatni akarlak. A beszédes énem hallgat. Csak az ujjaim, az ujjbegyek mesélnek. Most bennük vannak a hegyek, és belőlük láthatod minden bejárt útjaim. Bennük üldögélnek fehérre meszelt házak utcáján a kiskocsma előtt a feketehajú férfiak az Akropolisszal szemben, a dombon. Belőlük érzed a kairói éjszaka teázójának nargiléfüstjét. Látod a kicsit édes, kék kavargást, beszívod a szagot, hallod a tetovált núbiai szépség lábának csusszanását a fényes, vörös márványlapon. Most az ujjaim visznek a hóba Moszkva utcáin, éjjel, nagy hidegben, most ők mutatják testeden Bombay szegénysége könnyének, merre keresse, a hozzámutat. Most az ujjbegyekben él a víz robaja és téged mutat mellettem az alagútban, a Niagara alatt.  Arcodra csapódik a pára . Hogy nem voltál sem itt, sem ott velem? Ne hidd, higgy a kezemnek!

 

Hidd hogy tőlem fogant létezésem előtt megszült mindkét leányod, hidd hogy te szülted mindkét fiam. Lásd a bőröddel az ujjak alatt, a kettőnk egyszerű, s csak most megoldott rébuszát: Neked születtem és Te nekem.

 

Ha akarsz, dorombolhatsz egy kicsit. Mindenre jut idő!

 

-csataloo-

BGJ.2008.11.19.

http://www.youtube.com/watch?v=rmfwpBF2iwY&feature=related