Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TERMÉSIDŐ

2012.05.07.-017.jpg

TERMÉSIDŐ


Úgy három hete potyog a gesztenye fáimról. Húsz éves fák, termőre fordultak még az elmúlt, a huszadik században. Három egyéniség, egymástól különböző hoz termést, magukhoz illőt. Aprót, közepest, meg nagyot.

Dióbolondként mutattam volna horányi diófám csipkés, kötöttruhás asszonyának az összes barnaszem gesztenyét, de mint öreg dióm tündérei, ő is eltűnt. Csak a ráncok maradtak a kérgen, a felhúzott szemöldök alatt beszűkülő három egyszemű szemrés, meg a szél, ami mindegy miket fúj.

Gesztenyéim idén kaptak vizet. Odafentről, mert locsolásra nem futja, az luxus.Meghálálták a nem tőlem kapottat. Egy-egy burokban dupla, tripla a terméskezdemény, s aztán, ahogy az megszokott a világban, az erősebb felhízott a gyengébb kárára, asztalomra.

Mondtam, három hete kezdett potyogni. Kiugrott a földre vágyó a burokból, otthagyva addigi fészket, szúrós lakást, fenn a fán.

Az idő változott. Jön az ősz, választásokkal, forradalmakkal, szelekkel.

Ma volt először, hogy félkilónyi úgy esett a fáról, hogy nem bírta már visszatartó kocsány. Trauma? Ki tudja? Ki érti a fák nyelvét, örömük, fájdalmaik?

A hullott termésre, mert kezemet féltem, gumírozott papuccsal lépek, kétoldalról, begyakoroltan. Nincs sem sikoly, se semmi hang, csak megpattan a magház, és benne a szokott, kettő, vagy egy fejletlen, meg a nagyrahízott.

A parázsaravaló.

Ilyen az élet. C'est la zsizny.

Szép az élet.


Balog Gábor

-csataloo-

2o14.o9.23.