Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

 

TERÍTETT ASZTAL

 

 

Édesjézuslégyvendégünk….

 

Figyeljetek csak! Nem foglalkoztat

hogy egy helyzetben csöpp vagyok!

Ami megfog, mert ész kevés

hogy spontán bejöjjön

helyére kerüljön minden odavaló:

Miért van, hogy

kipakolhatok asztalra mindent?

Díszítek tányért, és jóízzel esznek

vesznek ötször.

Átmegy a testen, eljönnek többször

újraenni menüt, hozzátartozó desszerttel

utána tesztel a kitárt comb varázsa

meg a párna ébredéskor. Orgonával…..

Kérnek, és kérnek új adaggal

aztán nyálkás habbal leöntött

szakításmenüt

tesznek asztalra áldás helyett…

 

Ez így a jó?

„Adj, adj, adj, én sosem kérnék!

Utcasarokra sem állnék!

Azok? Téged meg nem értenének!

Angyal, neked tervezetten

az vagyok! Felejtsen

didergő magányod minden telet!

Lehet furcsa lesz, csinálhatsz képeket!

Rólam.

Elteheted.

Lelkem megkörnyékezheted

minden hasztalan semmiséggel…

az se baj, ha zizeg....

Ma, meg holnap éjjel

„örökre” tiéd leszek!

Kérlek, ne hibáztass, élnem kell!

Fenntartanom a látszatot!

Tisztességes, mélyen érző

ember,

anya vagyok!

Írok verseket!”

 

--------------------------------

Másodszor estem magamkiásott

mély verembe.

Furcsa, esendő a férfielme

ha szarba markol.

Harcol, délibábhoz sem hasonlítható

semmiért.

Kakukkhegy boszorkánya repdes

lepkeként

fényem körül.

 Örül,

megúszott újabb csínytevést.

És nem tanul.

Magam meg megmosolygom.

Kissé fanyarul.

 

-csataloo-

BGJ.2008.09.11.