Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TÉR, IDŐ, MAGÁNTÖRTÉNELEM

TÉR, IDŐ, MAGÁNTÖRTÉNELEM

 

 

Nézném anyád hasát,

mint feszül, ontja fényét,

míg gömbölyödik benne a jövő.

 

Te.

 

Csöppnyi súly,

csöppnyi nettó, s a rárakódó tára, hogy épülj.

Már tőled, érted nő egy számot

a női cipő,

utánad hagy szélesebb nyomot

a csizma friss havunkban.

 

Arctalan nagyranőtt falunkban

alszol bérelt fekhelyen.

Gyarapodsz,

parányi kézzel markolsz

a levegőbe,

előre tudható sorsot fogsz, szorítasz ökölbe,

s anyád,

mindennek, mindent megbocsátó,

megértő génjei

harcolnak tőlem kapott

most és mindent akarok

egómmal

mikor vöröslő íny alól

kibukkan első tejfogad.

 

Végigélném

összes iskoláid.

Kinőtt ruháid újraraknám,

zsákolnám halomba.

Vitáznék serdülő gyerekkel,

ez kell, amazt meg messze vesd el,

és hallgatnám mormolásod.

Játszanék felnövő veled

minden este.

 

Az őszirózsák nagy,

sárga labdáit bámulom.

Látom táncos futásod.

Az örök életen gondolkodom.

Olvasom -Jézus-hívő -

a Mestert,

Lin-csi apátot, a bölcset.

Figyelem eltévedt, esteli turistaként,

október végén, a Kakashegyen,

hogyan lesz rég elszállt

gólyák  fosából

éltető permet

egyetlen megmaradt fűszálamon.

 

 

Balog Gábor

-csataloo-

2011.10.29.