Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

( kép: Kiss Ilona festőművész)

 

PATAK

 

Patakmedernek álmodtam magam,

te bennem csacsogva futottál,

rácsodálkoztál partjaim fáira

és ugrottál a köveken.

Nagy csomó vágyat sodortál,

a hordalék, mind különvált,

apró homokszemek, madártoll,

hullott levél, mit később,

mint pók, jól begubóztál,

mészvázat építve magadból ereire.

Zúgóimon nevetve átjutottál,

kedved szerint zöldet,

vakító fehéret kacagtál,

át  lombszitán,

vissza a napba.

 

De nagy csibész vagy!

Belémfekszel és megsimogatsz,

elhordod partom összes mozdíthatóját,

szaladsz, hogy meg ne fogjalak,

és kitörni nem akarsz belőlem.

Jó föld vagyok alattad, mondtam,

és jót nevettél,

pedig esténként szarvasok

jártak inni hozzád.

Patájuk minden nyoma

harmatot gyűjt

hajnali erdei csendben.

 

Hiába álom, tudtam, hogy elhagysz,

álmomban, ültem ágyam szélire,

elgondolkodtam, mily érthetetlen:

karomból kisiklasz,

elszaladsz csörögve,

valami síkon folyó leszel,

és itt is maradsz,

holnap is megmosol, inni adsz.

 

Lehet, mindezt azért,

hogy télen,

mikor befagysz,

legyen magamnak miről mesélnem?

Bgj.2006.10.28. /2008.03.16.