Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


PANNILÁNYNAK

 

Tudod, Panni most nagyon hiányzol.

Láttam az autót a ház előtt,

Pont most, Szent Ivánkor

egy délelőtt

azt mondtad, érezni fogsz, bármerre menjek.

 

Ott voltam, szokott vándortempóban házad előtt.

Tudtam a leckét, sehol a csengő,

csak régi riglit kell balfelé húzni, kézzel,

kaput kicsit benyomni,        

és újra indul a beszélgetés.

 

Nem mirólunk, csak különélt rólunk.

Különbség, tudod!

Tőlem elvett-elvitt összes megélt

napod aranyoznám

templomok szobrára pazarolt

füsttel, arannyal, és visszafojtott,

jajjal tennék brokát palástot

az este árnyaira, válladon.

 

Ha téged látlak,

festő vagyok.

Dilettáns, holmi nagypéterpista,

nóri, meg munkácsitóni.

Semmi rajzkészség. Színek tanonca.

Képhez nem értő, ki versben mondja.

Bele a szembe.

Verembe bújtatott áhítat, vászonra kenve.

Erjedt cukormáz. Nyalóka. Szopóka.

Megértés-hiánnyal.

Halk, halvány-lilában. Pasztellszín,

csöndes orgiában két comb között.

Bingó, személyesen.

 

Nélküled elszaladt évek

sara-mocska vásznon.

Látom, kutyád pórázon.

A sétáltatáskor, simítasz rajta

kettőt, és ráadást adsz

lefekvés előtt.

 

Tekergő voltam-vagyok.

Kiúttalan.

Hiányzik évente egyszer, hogy szembeülsz,

rám szólsz, kötekszel.

Helyettem verekszel az árnyaimmal.

Aztán csendes mosoly:

Alig változtál!

A polcokon festett nippfiúk

haján kicsit őszebbre

fordul a festék.

 

Várlak, Pinkapannám!

Ne legyél emlék.

Még ne!

 

-csataloo-

BGJ.2009.06.20.

http://www.youtube.com/watch?v=-QP27pp5NwM&feature=related