Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


NAGYREGÉNY A FÖLDÖN TÚLI VILÁGRÓL 1.

 

 

NAGYREGÉNY A FÖLDÖN TÚLI VILÁGRÓL

 

Első Fejezet

 

 

 

„Ketteske ébresztő! Ébresztő ketteske!”

 

Távolról tűnőként jött a hang, mégis ércesen hangzott.

„Velünk jön ketteske, ébredjen!

Itt hagyhat mindent, kanül, ágytál marad, de nyissa már ki a szemét!”

 

Kinyitottam.

Az ágy mellett ketten álltak, fehérben, szárnyasan. Egy korosabbnak tűnő, meg egy fiatalka. Férfiak.

 

Mi? Hová? Nagyvizit lesz! Próbáltam pozícionálni magam.

„Semmi nagyvizit, az ráér! Magáról döntöttek, számát kihúzták PR bemutatóra. Becsülje meg, és kérdezni akkor kérdezősködjön, ha intek! – mondta az idősebb szárnyas, s egy félfordulattal balra be is mutatta, hogyan fog inteni.

 

Te jó Isten, mondom magamban!  Meghülyültem? Miféle álom ez?

 

„Nem hülyült meg!”- válaszolt mindent megelőzve a gondolatolvasó.

„ Maga él, földi ember, mifajtánk tulajdonképpen, de válaszúton. A sorsa felett kész a kidolgozott, ötször átrágott döntés, élni fog, itt, lenn kínban még kicsinkét.

Most pedig, szemet kinyit, ruházattal nem törődik, és indulunk!

Retúrral utazhat kiválasztottként oda, ahova idővel majd kerül.

Cégünk, az Atya birodalma, sorsolás alapján tett kivételt magával. Jöhet, körülnézhet, megírhatja, amit lát és publikálásra is szerez jogot itt lenn, később kicsit.

Többezer éves magánvállalkozás. Megnézi, megírja.

Megelőzte a nihil, később a Teremtés Kft. Többségi tulajdonos a Főnök.” - mondta az idősebb szárnyas, a fiatalabb csak mosolygott.

 

A cég, mint mondtam az Atya magánvállalkozása, egyszemélyes Kft. Megalapításakor az Öröktől Létező a semmiből teremtette, s amit teremtett rögön be is vitte a cégbe apportként. Nagy játékos az Öreg. Teremtett földet és vizeket-tengereket, Nap-Hold, meg csillagokat fölénk, igaz, ez utóbbiból később különféle bonyodalmak adódtak. Teremtett összhangot és harmóniát, s ráadásul minket, előbb földi létben magunk szabad akarattal kipróbált későbbi munkatársait. Ki volt minden találva, rendesen!

A törés, mert volt törés a cég életében, szóval a törés előtt, magukra, s a ránk is, már ittlevőkre számító a cégvezetés, kétlépcsős beléptetési rendszert tervezett. A hozzánk, fentiekhez kerülők az alapból jók és a alapból kissé megvárakoztatandók csoportjaira oszlott. Az alapból jók felvételét az tulajdonosban meglévő feltétlen hit adta, a később bekerülők, némi, elvárásainkkal nem konform földi tetteik, úgymond, levezeklése után lehettek munkavállalók, teljes jogú alkalmazottjai cégünknek.

A törést, az alapító baráti köréből, Gábriel, Mihály, Feri, hármasból a deviáns, az önök, lentiek által a mai Salgótarjántól nem messze, egy kis zsákfaluban egykor potentát, lucfalvi Feri okozta.

Számításokat végzett energia felhasználásról, költség-hatékonyságokról, jövőképeket tervezett, meg hasonló hülyeségekkel traktálta az üzemi négyszöget, s egy idő után, a Mindenható, természetesen elunta ténykedését. A jobb neked külön alapelv szerint, megkurtítva saját Birodalmát, a Tévedhetetlen, egy jól sikerült ballábas rúgással letaszította piedesztáljáról a túlzottan feltörekvőt, és jobb a békesség alapon, albirodalmat ajándékozott neki. Albirodalmat, a birodalommal hasonklóképpen befogadót, ahol a munkavállalók a helyből istentagadók, az Isten helyett a maguk fontosságát hirdetők, az összetartozás rituáléiból okkal- ok nélkül kimaradtak, a tudósok és a tudatlanok, szóval megfelelő létszámú tömeg.

Lucfalvi Ferkónkra, a jól sikerült atyai pofánrúgás után számtalan, ma nálatok lenn ismert nevet aggattak. Hívják  Lucifernek, Belzebubnak,  Sátánnak, meg sokfene-másnak, ki-ki tetszése, érdeke szerint. Szerveződései a kékek, vagy züldek, a láygtoját itt vagy ot felütők,

Berendezett ő is egy birodalmat, mondtam, albirodalom, ami, létezésével csak egyre hivatott. Az Atya alkotásának kiemelt minősítése! A technika, hogy a cél elérhető legyen egyszerű volt. Az alapító okmányban rögzítették, hogy az ottani munkavállalók, örök tűzben égjenek! Hál’ Isten, mondja sok lenn lakó, a tűz fogalmát nem elég részletességgel definiálták az alapiratban, s így, a belső, az egyes egyedekben fellelhető váteszi tűz is beszámít, fájdalommentesen.

 

Mi, fehérruhásak, szárnyasak, it fenn, tevékenyen részt veszünk az Atya – más ismert nevein Adonáj, Allah, Buddha, Manitu, hogy a többi ne is soroljam – vállalkozása, ha tetszik játéka fenntartás- üzemeltetésében, a teremtmények por-stációjú, időben semmi léte-létezése után.

Akadnak gondjaink. Képzetlen távozó-érkezőanyag jut alapból a munkafelvételekre, IQ, meg ateizmus fertőzte vírusosokkal. Romlott az oktatás szintje magunknál. Nehezebben adaptálható az új belépők tömege, több kell átképzés-átnevelésre, szóval mit titkoljam, kissé szarul állunk.

 

A maga látogatása sorsolt véletlen döntés, de a véletlen kiválasztás sokak közül ad túlélés-esélyt a porban magának, akik képesek új szemmel látni, s a későbbiekben, segítségünkkel proponálni az általunk megkívánt irányt, az örök életet. Becsülje meg magát!

 

Mint afféle kvázi írástudót, a bizalom és a felkaroltság eszterházis, parti nagylajosos, híjjdejónekem érzéssel simított végig hiúságomon, és innen nem érdekelt, mi lesz.

Mehetünk! - mondtam.

 

Az út seperc, mondta a szóvivő öreg. Angyal vagyok az Úr seregéből és sokan vagyunk.

Tudja, maguk, mikor lenn megszületnek, - valljuk be, család és népességpolitikai tervezési hibája az Öregnek – mind, eleve belépőt nyernek hozzánk, a vállalkozásba.

Eredetileg egyszintesnek indult, bizonyos Paradicsomra tervezett díszkertbe, ahol a léten túli létezés testtel és testi örömökkel spékelt változatát terveztük megvalósítani.

Magát, véletlen kisorsolás előtt jól lekádereztük. Tudjuk, olvasott, hittant tanult, tévelygő és visszatérő, autonóm elme jutott kiosztáskor a csöpp fejébe. Tudjuk, képes gyakorolni földi viszonyok és egészséges határok közötti a toleranciát. Ez volt a kiválasztás alapja – mint mondtam, véletlenül.

Most együtt bejárjuk a Földön túli Lét Birodalmát, maga jegyzetel, s aztán meglátjuk, hogyan tovább.

 

 

Repültünk. Nem repültünk.

Ajtóhoz értünk a semmiben.

Előtte bizarr, sokszínű, nagy tömegben lelkek-emberek, testi valóban és mégis éterin vitáztak, lökdösődtek, lobbiztak, szerveződtek. Kis csoportokban, faragott ajtóhoz, zárjához ügyeskezűek reszeltek álkulcsokat, s újabb kis csoportokban mások árulták a készterméket a sorban, mert sor is volt, számozott.

Látja, mondta az idősebb angyal, utánpótlásból, bejutást igénylőből van elég, pedig fogalmuk sincs, benn milyen választásaik lehetnek. Társa, a fiatalka, újfent csak mosolygott.

 

Hogyan csinálta, nem tudom, a vezetőm, valami bennfentes trükkel beelőzte a kaput döngetőket. Az ő koppantására az kinyílt, a sorukra várók bejutását verdeső hattyúszárnnyal keményen elverő angyalsereg közkatonái közt az ajtó, s mi hárman, sértetlenül jutottunk kapun belülre.

 

 

Észrevette? - kérdezte vezetőm, a szóval megáldott  - Észrevette, hogy kapuk mellett nem volt semmi fal? Észrevette, hogy a sok jelentkező, bebocsátást kérő meg sem próbálta megkerülni?

Elárulom, nincs semmi védelem! A lentről jövők oly biztosak abban, hogy nincs a bekerülésre más mód, csak a kapun, hogy nem keresnek kiskaput, egy sem törekszik nem létező falat átugrani. Ez az első pont későbbi minősítési lapjukon.

 

A kopogtatására ajtót nyitó, a védsereget irányító kulcsos, tanulmányaimból ismerős volt. A fejjel lefelé akasztott, a Halász. Kedves, zsidós gesztussal invitált befelé. Gyere, ember, nézz körül! Nézz meg engem, kezdetnek, ha kell!  Tudod, a posztom is fölösleges, csak Cerberusnak tartanak. Mindenki bejut, és semmi perc ám a várakozás. Meg sem fordul várakozók fejében, hogy kinn maradni is érdemes, hogy ott, kinn is lehetne a léten túli élet, várakozás, szerveződés, vagy mitetszik. Jönne be mind, a birka!

Tudod, telítettek vagyunk.

Most bejutsz, körbejársz, láthatod gondjaink, dolgos mindennapjaink.

Kérlek, legyél tárgyilagos!

Az előtted itt jártak között akadt bigott, csak a rosszra nyílt szemmel érkezők, mindegy póri körökből, vagy bíbor-bársonyból jöttek az illetők! Ránk férne már egy kis objetív szemlélet ott, lenn publikáltan!

 

Kaptam parolát, pacsit, a vezetőim is nagyobb respekttel néztek ezután.

 

A fiatalabb, az eddig csak mosolygó tanonc, pontot szerezni feljebbvaló előtt, vette át a szót.

Tudja, uram, minálunk, itt fenn legfőbb a hit. Az Alkotó, a Játszadozó is hitt abban, hogy alkotása precízen, mint az óramű ketyeg majd! Teremtett hozzá embert agyagból. Tévedni, a Tévedhetetlen nem tévedett, de maguk, a porból alkotottak már idefenn, a látványkertben eltolták. Ősük, Ádám, unatkozott, s hogy semmittevés-oldásra játékot is kapott, saját bordából társat. Kis segítséggel, a társ tudásvágyától, kezdte istennek érezni magát. Tanult a kígyótól lompost bezavarni, álmodozott, de legfőképp, nekiállt almát zabálni ott, ahol a Nyírség sem volt még konkrétan megalkotott!

 

Az egykor fejjel lefelé akasztott kulcsos-szakállas valami ID kártyát nyomtatott zümmögő technikán, s nyakamba akasztva azt, jó szóval búcsúzott:

EMBER! Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!