Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MÚZSÁMNAK, LÍVIÁMNAK

MÚZSÁMNAK, LÍVIÁMNAK

 

Ugye nem hagyod immár mind feledésbe

szavaknak lassú, gyors csörgedezését,

verseimet?

 

Járod-e még egyszer a táncot

elfolyt folyó, s élet előtt,

ácsolt, rossz, deszkadobogón?

 

Lengi-e hajad még hűs fuvallatját

esteli szélnek? Ébreszt-e még

hajnali ködben szép mosolyod?

 

Mondasz-e ránc kisimító

esti mesét?

Ölelsz naponta újra magadhoz?

 

Küldesz-e partra vetettnek

város-sivatagba hajót?

Nézed-e vélem kerti

virágok torz maradékát,

s tél után, hóból a napra törekvő

tavasz rügyeit?

Koldus-léleknek adsz-e hitet még,

vagy félni fogod,

mert koldus a lelkem, s koszorút

már csak keveset fon,

Azt se virágból?

 

Itt vagy előttem. Bennem alszol.

Arcodon álmaid keservét

oldja simogatásom.

Megyek, s maradsz.

Lenn, testben, a lírát segíted túlélni vészkort,

s fenn, nekem, távozónak nyitogatsz majd

széles fellegkapukat......

 

Balog Gábor

-csataloo-

2017.10.09.