Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

 

MONOSTOR

 

Rácsrozsda mögött tégla a tornác.

Silbakot áll két magas tuja.

Egy fok a lépcső, aztán a

kőlap, zárt katonásdi,

piros-fehérben a mettlachit.

 

Tölgyfa az ajtó, rajta a festék

napba-repedten őrzi a múltat.

Zöld zsalugáter szűri a fényt.

Minden láthatót itt kitanultak

keretbe foglalt, kopott üvegek.

 

Kertben a fű még tavalyi sárga.

Barna a rög a veteményben.

Közeli erdő betévedt virága

kongat dallamot üde szélben.

 

Megújulásról beszél a rügyben

pirosan a sárgabarack,

ásít a rozsda vaskerítésen,

nyújtózik ébredezőn a tarack.

 

Nap karimája kis terítőnyi,

fodros bújócska. Páragomoly.

Dobol a szívem ostoba ritmust,

rászólok: Kérlek, ne bomolj!

 

Állok az utcán, nézem a házat.

Öregasszony megy ki a kúthoz.

Nyomában utánzó, tétova lábbal

lányunokája tipeg.

 

Ha volna miért, én hazatérnék.

Szelnék kenyérből jó szeletet.

Kapnám ölembe, magasra emelném.

mint ostyát, azt a kisgyereket.

 

-csataloo-

BGJ.2010.03.22.