Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MI, MINDANNYIAN...

MI, MINDANNYIAN….

 

Felettünk?

A mindenható. Az Isten.

Dolga semmi.

Az, hogy segítsen rászorulónak,

nem sajátja.

Kisded játékait játssza,

fiát is feláldozó,

éteri célokról álmodó,

ha álmodni tud -

egyáltalán.

 

Mellette senki.

Nincs bal és jobb lator,

nincs égi kardal,

angyalsereg,

a megalkotott mennyország-pokol

is hazugság,

vagy inkább letűnt igazság.

 

Csak Gábriel,

kivont szablyával

áll oszlopon,

megfestik, loboncos

kecske-kos lesz,

kaméleon, és mementó.

Magam, magom,

valóságszinten forintra váltó

leértékelés.

Áhitat, vagy tagadás.

Mi lenne más?

 

Fagyok vannak itt, nagy fagyok.

 

Lélekmelegből

csak acsarkodó

farkasoknak jut a jel,

utalás,

hol szabad a rablás, a hús,

a rágható csont,

s a fenti,

lent bölcsnek képzelt mosollyal

sosemvolt szakállába rejti

összes tévedését.

 

Rossz kísérlet volt

emberrel kezdeni.

 

Itt a szomszéd utca hatban,

vékonyka Mária szülni készül.

Egy új Messiást.

 

P.S.

Írtam a mában,

november havában,

tavasz,

vadrózsa-hívő.

Elmenő.

 

Balog Gábor

-csataloo-

2011.11.13.