Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MEGYÜNK A TÉLBE

MEGYÜNK A TÉLBE

 

Ma táncot jár a szél az ághegyen.

Rügykezdeményeket ijesztget.

A szembeszomszéd macskája

kaparja ki, dolgavégezetten

tulipánjaim.

 

Ma oly sok év után

doktorhoz mentem, hogy írjon föl tavaszt.

Sebtapasz, gyógyszer, de semmi nem kell,

csak az!

 

Csöppnyi fény, mint kilenc gyertyáknak ága,

csöppnyi fény,

esetleg renitens kisded az éjszakába,

hogy újra rend legyen.

 

Az ághegyen sok viasszal fedett

barna rügy lapul. A tél közel.

Lélek, ha van még vállalható,

zöldtől megfosztott világba fakul

szürkének, mint a sors.

 

Ma, oly sok év után

a kétszerkettőt számolgatom.

Számok igazságában a csalást.

Latolgatom mennyi lesz,

ha osztják, és újraosztják,

meddig maradok kolonc sokak nyakában,

kit zavar, kit nem a hogy létezem.

Hagyok kínomban sok szerzett földeket,

házat, ékszert, a rászorultnak?

 

Kinek jut kocsi?

Ki lesz, ki jogdíjból él majd, rímeim rímelgeti

havonta, hatvankét forintért?

 

Átnyúlva öt világon, minden restanciám,

ahogy összegeztem,

mindössze picinyke nő.

Meg tengernyi súly.

Megoldom.

 

 

Persze, félek.

 

Balog Gábor

-csataloo-

2ol5.l2.l2.