Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

 

 

MEGKÉRDŐJELEZVE

 

Egészen apró magántörténelemben

az emberségemet kerestem.

Negációit.

Mélyre ástam.

Jó itt.

 

Elszívtam rögtön az elején anyám tejét,

később, mesélték, fájt a melle.

Ötéves korom emlékeit terelve célirányosan,

ma már tudom,

vitatható emberségre utal,

a kis Galsai homokvárába kakáltam,

igaz, kiálltam, mikor kérdezték, ki tette.

 

Iskoláim? Az önzés évei.

Magamra pazaroltam

tudnivágyásból az olvasást.

Kedvvel építettem számokból piramist,

szerettem a fizikát, és minden más alantas dolgot.

Kamaszként, paplan alatt

erős marokkal vakartam gyolcsot

nagynevű nőkről.

Vetkőztettem

pőrére görög Helénát, sémi Zsuzsannát (semmi vének)

meg Szemjramiszt.

 

Placcra szórt gyöngyök közül

tanult adottság, kupacba válogattam az igazit,

s hagytam hadd vigye dísznek mindenki más.

 

A virágokat mindig szerettem.

A mondás szerint így, tiszta a lelkem.

Kertet, sosem építettem.

A mezőt jártam s az erdőt.

Önmagát keresgélő tekergőt többször is megtalált

választott társnak a vakszem.

 

Munkában? Voltam alul beosztott,

ugorjandris, rokonnál kosztos

pénztelen.

Éceszéknél a géber.

Idővel,

sarzsiban növekvő, kötődő, váló, ágyrajáró,

igásló, bohóc,

kinek tele, kinek félig telt pohár

ha szomjazott.

 

Jött esély, adhattam, adtam kenyeret

én is az éhezőknek.

 

Nem jutott idő az emberségen elmerengni.

 

Van két törvényes gyermekem.

Maradt valami külön nem magyarázható hitem,

hol ebben. hol abban.

 

A verseket szeretem. A jókat.

 

-csataloo-

Balog Gábor.

2010.08.22.

http://www.youtube.com/watch?v=JY0YJFWNF9w