Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

MÁR HATVANNNYOLCBAN....

 

Én már hatvannyolcban temettem Cézárt!

Áttértem Hennessey-re!

Kinek kell apából, ki számított politikából

nevel borissza Brutust saját képire,

hogy az majd megtagadja?

Bérelt helyem feladtam nagy páholyokban.

Kerestem emberséget, tudást

mozdonyok alatt, olajsarukban.

 

Így, az államszervezet,

mint sínekhez kötött, nem fegyverfogót,

adóztatott.

Felmentést adott. Fizettem harminchat hónapot,

de röhögtem.

Pénzért megúsztam, Süsü-vasutas,

hogy gitárt fogjak suttyomban távozóra,

ha forint helyett márkában akart elszámolni

sarki fűszeressel.

 

Az évekkel, balanszozottan,

időnként én is Bunkócskát daloltam több akkori,

sok mai korifeussal.

Különbség, ha van:

Nálam a régi bunkó ma sem derékba tört sarj, meg kezdemény,

mit elnyomott pártos valóság,

s csak manapság szökkenne szárba.

 

A sárban éltem, jóízű kis pocsolyában, varacskos.

Verset sem írtam.

Szép idő volt.

Ma tőlem hangos az utca, Reggae-zi hatsorosom

a kocsmazenész.

Kenyeret keres rajtam a vers-ítész,

az ócska net-bazár tulajdonos kötözködik,

csahosait ereszti rám.

 

Azt figyeld, Babám, ahogy

bejárnak hozzám Cézárt emlegetni,

sok, rokon, Hennessey drukker sálosok.

 

 

 

„élünk és meghalunk”

 

-csataloo-

Balog Gábor

2010.08.06.