MAGDOLNA LÁNYA
MAGDOLNA LÁNYA
Én felmentelek, Magdolna lánya,
leteheted a terhedet!
Elismerem, én bántam
avítt eszmevilágban
törvényeimhez túlontúl ragaszkodón veled.
Vétked, az ifjúkor elszállt szerelme
csak vétek, nem bűn.
Kár volt így büntetni érte.
Beszél és nevet,
a keservek mind tolulnak.
Nem hallgat el
apró részletet sem,
ki nem hagy semmit,
időt, történést, tetthelyet,
védi a szennyet,
és kitakarja a hálószobát,
zsarnok tobzódást,
erőszakot,
verést, megaláztatást.
Nagy érzés
foltokban sem maradt
látszatát parancsra rendelő
kétarcú rém,
le nem vakarható
kilátástalanság ácsorog minden sarokban.
Az ajtón körömlakk.
A hatszázhatvanhat vagyok,
és
neked hatszáz, bizony hatszáz
te rongy,
és vesd szét a lábad,
mert képedbe nyomom a Parabellumot!
Néma csönd.
A másik szobában lányka sír.
Konyhában bableves fő,
s a gőzben már álmok se szállnak el.
Ne lőj, és ne bántsd a lányom
és
igen, megalkuszom,
és csak te kellesz,
csak végezz gyorsan és menj isten hírével pokolra!
Megőrzöm jóhíredet,
és holnap is jöhetsz,
és mindig jöhetsz, ha élni hagysz
gatyátlan patás, te férfiisten,
te nekemjutott.
A világ szeme csukott.
Nem nyitja ki.
A feszület, falon,
csak nejlonba csomagolt nyúlfarok,
szárított varjúláb.
Megváltásra várna,
de nincs remény, csak üldözés,
s a tisztesség seregein
rendre erőszakot tesz
a csatorna
zsíros, kénköves rothadása,
az önimádó, a csaló, a világ.
Mert övék a dicsőség, a hatalom és az ország.
Az apró, emberként láthatatlan, Gólemeké.
Balog Gábor
-csataloo-
2012.03.20.
