Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


LÁTOGATÓ

LÁTOGATÓ

 

 

Engedj be.

 

Már nem hozok

se rontást, sem virágot.

Álmot sem építek.

Nem építkezni jöttem.

Átkoknak formált rossz szavak sorát

már mind elfeledtem, áldássá változott.

Tarnóca kántorának dala fülemben.

Zenéje, kürt-szava megfogott.

Vezetett hozzád, verses utamban,

s most itt vagyok. Kopogtatok.

 

Tudom,

 

legfőbb a kék eget szeretted,

és felhőkben láttad sors-képeid.

Látod, most itt, kosárban visszahoztam

nálam felejtett emlékeid!

Becsomagoltam a hosszú a gátat,

zöld és őszkopasz parti fákat,

madárdalt május éjjelén,

szánkázó, téli hullócsillagot.

Holdas pocaknyi jóreményt

fényben, orgonák között,

ahogy leragyogja a Napot.

Áradást, apályt,

tíz évszakváltozást,

érted és benned,  fél-, egész-elkárhozást

templomkert füvén.

Kis, külön, rácstalan kalitba tettem

ahogy légy után

csapong, fenn, a légben a székicsér.

 

Fogadd el.

 

Nem ajándék.

Minden darabja hozzád köthető.

Adj korty vizet a visszaútra,

s megyek, áldjon Isten.

Vár túlhízott februári csendben

születésnapom,

megmaradt fagy,

és három, égrenőtt, havas fenyő.

 

Balog Gábor

-csataloo-

2012.02.14.