KRIZMA
KRIZMA
A halsütő kocsmáros volt.
Bódéja kopott Közérttel szemben.
Árult márkást, s félig sem azt,
jó-rossz időkben, változó kedvvel.
nép vitte áruját.
Megvolt csillagos időkben,
s hogy jött a pénz, bódé ma más.
Megszokás lett a téli nyitva tartás,
tiszta asztaloknál sakkozott,
politizált, ivott a kocsma krémje,
vegyes.
Italt kapott hitelbe részeges,
de pénztárcát felejtő gazdag is.
A kocsmáros? Néha kártyázott,
vendéget nem lehúzva, de
éterekből a földre parancsolón bemondva
betliket.
Látta párjaim, s utánuk jövő hallgatásom.
Mennybemenetelem és bukásom
mind titka volt, nyitott.
Portája előtt nyári hajnalban
adós, barát, vagy könyörből-alkalmazott söpört
tegnap esti port.
Világ megváltozott.
Mindegy, jóra? Rosszra?
Azt hajnalban, felest kiosztó
embert gyászolja nagyváros, fél falu.
A lángosra betérő,
a sült kolbászt áhító,
a kiszáradt torkú törzs,
meg a szakszervezetes,
a korifeus és a névtelen.
A gyerekből felnőtté szeme előtt vált,
a kivándorlásra képtelen.
Utált konkurencia, s
a Bécs felé, szárnyas menetben,
vagy Belgrádig lassan lecsorgó
hajók.
A kocsmáros elment.
Dolga lesz, hiszem, odafönn.
Hisz sok szárnyas angyaloknak is
kell majd derűje-nedűje,
valami lázadó öröm!
Fejfának, elmúlás összes szabálya közt,
marad a bódé. (Ma már fél-csicsás.)
Sréhen a partra néző, szenvedő corpus-christi,
tátongó piactér, az új gazdabolt,
no meg a schölleráj mögött.
R.I.P.
Balog Gábor
-csataloo-
2o16.12.13.
,
