Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

 

III.Fejezet

Intermezzo

 

 

Érdekes. A házon belüli szétköltözés szinte nem hagyott látható nyomot. István, a férj még az éjjel megvonta vállát és lefeküdt aludni. Kissé szokatlan volt a kitágult ágy világa, de hamar megbarátkozott vele. Másnap ugyan feltett egy kérdést: „Mi volt ez?” – de választ nem kapva nem lépett tovább. Tudomásul vett egy új helyzetet és élte tovább az életet. A gyerekek először megdöbbentek, aztán a döbbenetből csak meglepődés, majd csendes rácsodálkozás lett. Tóni hallgatott, nézte, figyelte a felnőttjeit és belefúrta fejét az elsőfokú egyenletrendszerek példatárába. A házimunkába besegített és kérdése nem volt. Panni, a kvázi barátnő csak másnap este surranhatott be anyja új szobájába.

A vendégszoba az eltelt nap alatt új életet nyert. A szögben tört oldalfal alatt helyet kapott egy keskeny, hosszú ágy. Mindössze hatvan centi széles! Hihetetlen, milyen kis helyen elfér az ember gondolta Piri, miközben berendezkedett. A szobában régi, használt bútor állt, az újakat a horgásztanya vendégszobái kapták, ott jobban kellett a pompa. Egy megkopott fényű régimódi háromajtós szekrény, szokásos, évtizedekkel azelőtti osztással, belső fiókokkal, lógatós résszel. Egy közepes méretű asztal ugyanebből az egykori garnitúrából, s egy megmaradt viharvert szék. A szürkére pácolt fa, bármily régi is, érdekes színvarázst adott a bordó tapétán.  A készletet egy tükrös komódféleség egészítette ki, kétszárnyas, nagytükörrel, az ajtóval szemben elhelyezve, s így a belépő a semmi ki szobát nagyobbnak látta.

 

Aznap Piri nem nyitott ki. A horgásztanya vendégszobáit megszokott rendben takarította, de a boltra kitette a zárva táblát és Istvánnal közölte jó korán, ne számítson rá a délután sem a kölcsönző ügyes bajos dolgai intézésében. István megrántotta vállát, feltételezhetően ez azt jelentette: Na, ez megbolondult, hagyni kell, majd helyre jön az esze és jóidőre eltűnt.

 

Kipakol-bepakol. Erről szólt a nap. Piri egy jókora nagytakarítással csöpp, talán testéhez, méreteihez illő kis búvóhelyet varázsolt. Ügyes kezű volt, éveken keresztül a sorozatos építkezéseken is tevékeny rész vállalt. Sok területen mozgott otthonos hozzáértéssel. Szerelt már vizet, villanyt, csempézett számtalanszor, rakott le burkolást, szigetelt.  A kis szobában csak a világítást kellet az új helyzetre szabni és többletként a lenti helységből kellett csatlakozást kialakítani a számítógéphez. Mindössze tíz perc gondos felmérés-tervezés, és a munkához szokott csöppnyi nő pörgött, forgott, mért és vágott, vezetéket bújtatott. Délutánra mindennel elkészült. Segítsége nem volt, a gyerekek még az iskolában. A cipelnivaló, nehezebb tárgyakkal is egyedül kellett boldogulnia. Bírta. Szívós, erős lány volt világéletében, tűrt, mikor tűrni kellett, ha célt látott maga előtt. Milyen célt is? Megpihenve elgondolkodott. Egyszerre bukott ki belőle egy elfojtott, addig soha nem érzett gyűlölet, a semmibe vett, csupán hasznos kellékként, tartozékként tartott nő eltárgyiasultsága felett érzett fájdalom. Pedig szép vagyok. Gondolta. Aztán legyintett. Vége. Nincs tovább.

Piroska már lánykorában áldásként élte meg magában azt a képességét, hogy döntéseivel képes volt minden korábbi kötést, kötődést, érzelmet lezárni. Nem varrogatta a szálakat, nem hagyott sem magának sem másnak visszautat. Ment a világban. Ment, találkozott, ha kellett és akart együtt futott, száguldott azzal, akivel szándéka szerint összejött, de ha úgy alakult, minden korábbi érzést lezárt,. Felvette saját ritmusát, ment tovább a maga elé képzelt, egyszer jól látható, máskor homályos, de a talp alatt mindig jól kirajzoltan érezhető úton.

Most is úgy érezte, befejezte. Húsz év és két gyerek, de ennyi elég volt. A sértés, a megbántottság elemi erővel dolgozott még benne, és tudta, uralkodnia kell magán. Mikor elkészült, kiment a kikötőhöz Istvánt keresni. A férfi épp nyakig olajosan a műhelyben szerelt Az alkatrészek sorban egymás mellett kirakva a szerszámok zavaros összevisszaságban, de István értett a motorokhoz. Tudta mit csinál, és amit tudott azt nem csinálta rosszul.

„István!” - szólt a megszokottól semmiben nem eltérő hangon, hangerővel Piri.

„Hagyd, kérlek abba, gyere, beszélnünk kell!”

„ Itt nem lehet?” - kérdezte a férfi. „Látod, dologban vagyok. Nem ér rá?”

„ Nem, ezt most fogjuk megbeszélni, mert cirkuszt a gyerekek előtt nem akarok. És anyád is minden pillanatban beteheti a lábát, semmi kedvem neki magyarázkodni!” - mondta Piri, és István bólintott.

„Rendben. Mondjad! Mit akarsz? De itt mondd, mert el fogom felejteni, mit hová tettem, ha most kimegyek!”

 

Piriben forr a méreg, összeszorította a kezét, dugta háta mögé, ne lássa a férfi, hogy ökölbe szorultak. Aztán kiengedte a szorítást. Felült a műhelybe beállított szerelőasztalra. Az ezüstösen csillogó, tisztára törölt fém hidege égette a nyárban, de nem törődött vele.  A férj a földön ült, ő feljebb, magasban. „Jó tárgyalási pozíció!” - gondolta. Aztán belekezdett.

„Nézd István! Én a magam részéről döntöttem. Húsz éve élek veled, két gyereket szültem neked. A társad voltam mindenben. Segítettelek, becsültelek. Szerettelek is. Ne szólj közbe!” - kezdte a monológot, és mérgesen legyintett, mikor látta, a férfi nyitná a száját.

„Most én beszélek, te meghallgatsz, aztán fordítunk a dolgon, és én is meghallgatlak, ha lesz mit!”.

A férfi letette kezéből a tizenhatos villást, hátratámaszkodott, és értetlenül nézett fel a nőre. Csendben maradt.

 

„Jól tudod, az évek során hányszor kértelek, tekints nőnek. Emlékezhetsz, hányszor próbáltam veled megbeszélni, hogy ami kettőnk között van, az nekem kevés. Emlékszel hányszor próbáltam elmondani neked, nekem mi a jó, mit várok tőled. Meghallgattál. Igen, volt idő hogy meghallgattál. Vágtál bűnbánó, megértő pofát, vagy két napig próbálkoztál is a magad módján, aztán, mintha mi sem történt volna, minden maradt a régiben. Nem éreztem, nem érezhettem benned a vágyat, azt hogy engem akarsz, azt, hogy szeretkezni akarsz velem. Gép lettem, téged, a családot kiszolgáló gép. Belefáradtam István. Amit tegnap csináltál, azzal túlmentél minden határon. Tetszik, nem teszik, nő vagyok, nő is maradok. A feleséged, de többé nem az ágyasod. Ha görcsbe rándulsz, és rád jön a szükség, majd csak elintézed, de hozzám te többet ne érsz. Te voltál az ember, akitől a legtöbbet eltűrtem a világon. Még ezt a húsz év léleknyomort is. Vártam, mindig bíztam, valahol, hogy talán majd, talán majd egyszer, de nem jött össze. Neked fontosabb volt a verseny. A jet-ski, a barátok. Hát jó! Legyen. Láttad, kiköltöztem. Mostantól a vendégszoba a Piri-szoba. Oda te, kérlek, ne tedd be a lábad. Sem akkor, ha itthon vagyok, se akkor, ha nem. Neked az tabu!”

A hosszú, súlyos mondatok kövekként záporoztak. István érezte, az elmúlt éjszaka valahol nagyon túllőtt a célon. Gondolatokat próbált összerakni, szeretett volna replikázni, de nem volt rá ideje. A nő csak ontotta a kőkemény, hideg tények igazságait.

„Nézd. Húsz év nagy idő. Válhatnánk, de most nem lenne taktikus. A gyerekek épp a változó korban, az osztozkodás és a válás meg tönkrevinné a meglévő vagyont. Nme válok el tőled. Itt fogunk élni együtt,és továbbra is egy asztalnál eszünk. A munkamegosztás sem változik, minden marad a régiben. Dolgunk van, tartozásaink vannak, ha most nekilátnánk egy válópernek, az elvinné nem csak az én, de a te fejed felől is a tetőt! A pontos munkamegosztást holnapra megcsinálom. Ne izgulj, meghagyom az örömeidet. Jut időd ezentúl is arra, amire szívesen szánsz időt. A magam részéről itt befejeztem!”

 

Piroska tudta, messze van még attól, hogy befejezze. Volt realitásérzéke. Hogy is lehetne egy tízperce, méregből elmondott nagymonológgal befejezni húsz évet úgy, hogy a körülmények minimum további tíz-tizenöt év egymásmellettiséget követelnek? Hogyan lehetne kiutat találni abból, amiben eddig élt, és amiből kilépni ilyen nagy idő alatt sem akart soha?

 

István fejében furcsa káosz. Csak ült, nézte az asszonyt, akinek arcán fölényes dac jelent meg, Kihívó, a melegség helyett most megvetést sugárzó szemek figyelték….

 

Szólt volna, de nem volt mit. Sosem volt a szavak embere. Tudta, de bevallani nem merte sosem. Szeretett nagynak, erősnek látszani, szerette, ha érdeklődők állják körül, s ő közben mondhatja bölcsességeit, de az ő bölcsességei a világnak csak egy nagyon szűk kis területén voltak azok. A jet-ski, a versenyzés, a vizek és a járgányok. Ebben otthon volt és érdekes is. Minden másban kudarcra rendeltetett. Eszébe jutott az, amit sosem vallott be nyíltan magának. Minden vállalkozásban vezetői rangban, persze önmagát kinevezve, igazgató úrnak szólíttatva ahogy jöttek a tárgyalások. Kisvállalkozás, alkalmazottak csak ritka kivételként s nem mindegyikben. Kellett a megjelenéshez a nő, Piroska is. Mutatós is volt, meg el is játszhatta a titkárnő-feleség szerepet is. Igen, gondolta, ő volt a jobb. István tudása kereskedelemről, bankokról, fizetési módokról, szállítási feltételekről csak felületes frázisok szintjén volt elfogadható. Egy kiadósabb kocsmai beszélgetésben a félig hajléktalan részeg ember is hamar rájöhetett, az ember csak luftballon, nincs tudás mögötte. És igen, a tárgyalásokon mindig ő nyitott, jópofizott, amíg Piri behozta az üdítőt-kávét, mikor-mit, és csak akkor nyugodott meg, ha az asztalra kitett, már érdemi részről szóló papírok elrendezésébe, a megoldás kulcsszavait neki tulajdonítva az okos kis asszony is beleszólt. Hány, de hány olyan eset volt, hogy másod-harmadjára a szállító, vevő már nem őt kereste, hanem mintha csak részletkérdést akarna megtárgyalni egy kvázi alkalmazottal, rövidre zárta a tárgyalást, ment Piroskához!

István lassú volt a krízishelyzetekben Nem talált megoldásokat, idő kellett neki a gondolkodáshoz és a helyzet újragondolása, hogy döntésre jusson. Itt nem volt idő. Válasz sem volt. Ült, hátratámaszkodottan, arcán a tanácstalanság.

Rendben van. Meglátjuk! – mindössze ennyit tudott kinyögni.

Piroska többre nem is számított. A beszélgetés pontosan úgy zajlott, ahogy eltervezte. Sem zavaró körülmény, sem hiszti, se erőszakoskodás. Ráadásul végighallgatták és látható megdöbbenést is okozott. „Kezdetnek nem rossz!” - gondolta, pedig maga sem tudta, mibe kezdett, merre indult a világban. Mindössze egy látványos válás a közös ágytól, mindössze pár tíz méterrel arrébb az új életér egy közös légtérben, de valójában semmi nem változott. Ugyanazok a kötelek, ugyanazok az évek, ugyanaz a két szép közös gyerek köti majd őket egymáshoz. Meg a vagyon.

 „Igen”! -gondolta, jól mondtam, most még nincs ideje semmi válásnak.

„ Anyádnak is elmondhatod, ne kezdje eljátszani az alulinformáltat, ha rájön, mától külön vagyunk!”

 

 Az utolsó tüske gondosan volt elhelyezve. Piroska sosem szerette az őt sosem szerető, hideg teremtést. Eleinte megpróbálta elfogadni, alkalmazkodott a végletekig. Bármit tett is, falakról, a lenézés falairól pattant vissza és hiába teljesítmény, minőségi anyaság, meg kedveskedés, a légkör a két nő között mindig fagyos maradt. Gondolhatott a beszélgetésekre is, ahol, hogy házassága fontos részét, az ágyat mentse, bizony nem szégyellt leülni anyósával, és megpróbált lányaként segítséget kérni. A férjét egy életen át manincsszex-szel zsaroló, feltételezhetően frigid, korosodó nő, csak rálegyintett:

„Ne ezzel foglalkozz! Mind ilyen!” – és tudta, anyósa, az eredendő prüdéria mintaképe soha, de soha nem mesélte el a fiának a segítségkérést.

Hirtelen beugrott még egy emlék. „Arany párom, Istvánom-édesem!” Hát nem megtettem érted mindent?” 

A házasságuk ötödik évében vette észre tapogatva a férfi heréit a sötétben, hogy valami nem stimmel. Miért sötétben? Mert Istvánnal a húsz év alatt csak legritkább esetben voltak együtt úgy, hogy a fény is része volt a szerelemnek, a szerelmeskedésnek. István nem szerette, ha látták, és Pirinek sem volt rá igénye. Az első fiú az életben, aki egy osztálykirándulás részeg estéje után mászott be a faház ablakán, az is sötétben próbált matatni. Jó, meleg, bizalmas sötétben. És milyen pofáraesés volt másnap, mikor kiderült, a fél osztály fiúja ott állt az ajtaja előtt, mert fogadás volt közöttük az ablakon bemászás, és rajta röhögtek, rajta utálkoztak irigykedő lányok! Nagy égés volt. Azóta félt a fénytől. Vagy mégsem? Sokáig, nagyon sokáig megmaradt a szex és a sötétség összekapcsolása. Ebben a sötétben vette észre a rendellenességet. Istvánnak heresérve volt. Tán egy rossz esés a vízen, egy megerőltető hajókiemelés a mohácsi mólón… Ki tudja, mi volt a kiváltó ok? Piri észrevette, Istvánt grabancon fogta, kikezeltette. Sima kis műtét, és utána visszakapta a maga megérdemelt két perceit…

„Na Öreg, hiányozni azt nem fogsz!” - gondolta végül, és leugrott a műhelyasztalról. István nézte, és érezte, valamit elveszít, el, ha nem lép, ha nem tud átlépni önmagán, a szokásain, a lassúságán. Tudta magáról, azt is, nem sikerül….

 

A gyerekek hat után jöttek, két ütemben. Miért járnának együtt, testvérek, fiú, lány, más-más érdeklődési körrel, rivális iskolák tanulóiként? A vacsorára készülődőn, - ilyenkor a bolt, a melegedő bezárt – Piri megmutatta a változást.  Bezsebelte Tóni félreérthető dicséretét: „Nagyon szép! A Papa mit szól hozzá?” –címen és összemosolygott Pannival, aki, miután leszedték az edényt és gyorsan elmosogattak, vele ment a horgászmelegedő hangulatos, mindennel felszerel, de viharlámpás világítású homályába egy kicsit életet tanulni.

A gyerek kérdezett. Piri csak önmagát adta. Egysíkú, saját szemszögből nézett igazságokat, de a sajátjait. És nem, most először nem tett kendőket részletekre. Az elbeszélés, a tények, láthatón megdöbbentették a fiatal lányt. A benne épp megért nőiesség, az éppen hogy átélt első siker, meg első kudarcok, a menet közben anyjától kapott sok jótanács. A karok nélkül is ölelő szavak, Pannit megríkatták. „Ez egy szemét!”- vont következtetést. És ettől kedve utálta apját.

Anyja csitítgatta: „Kislányom, Ő is ember. Gyönge, de az apád!”

Aznap új helyén, harcolva a szűk hely kényelmetlenségeivel aludt el és nem nyúlt magához.

 

A családon belüli változások, bár lényegiek voltak, az erőviszonyok átrendezést nem hozták magukkal. A pénztáros István maradt. Nevén futottak a vállalkozások, a tulajdonlapokon is az ő, vagy az általa jegyzett cégek nevei virítottak. A számlákhoz csak neki volt hozzáférése, rendelkezési joga. A férfinak egyfajta biztonságérzetet adott ez a tudat. Biztonságérzetet, aminek jól körbebástyázott jogi alapja volt. A különköltözéssel a családi kassza kezelésének módja sem változott. A két gyerek és Piri ugyanúgy álltak igényeikkel a férfi elé, mint azelőtt, és a szokásos, ’pénzt még nektek sem szívesen adok’ hozzáállás változatlansága mellett István tejelt. Kaptak szükség szerint az iskolai kiadásokra, egy-egy megkívánt ruhára-cipőre, új joggingra a kinőtt helyett a gyerekek, kapott szükségesnek mondott mértékben Piri élelmiszer-beszerzésre. István adagolta a pénzt a rezsi kiadások számlarendezésére, a csekkbefizetésekre. Piri, a bolt-melegedő napi bevételeit teljes egészében István kezébe számolta le, s elengedhetetlen kiadásaira is csak előtte, nyíltan csípett le sosem ’takarón túlnyújtózkodó’ mértékben. A nagy feladat, a létesítmények működőképességének pénzügyi bonyolítása, az esedékes hiteltörlesztések rendezése, az árukészlet folyamatos feltöltése és a beszállítók-szolgáltatók kifizetése mind-mind István aláírásához volt kötött.

 

Piros a nyár végén, augusztus 28.-án töltötte be a negyvenet. Negyven év! Ébredés után leült tükre elé, és mielőtt nekiindult a szokott robotnak, nézte-nézte magát. Kereste saját vonásain az elmúlt idő elcsengett történetei, egykori örömek, szerelmek nyomát, próbálta felidézni, ki előtt, ki után jelentek meg az apró kedves ráncok a szeme sarkában. Röpke pár perc tükör előtt. Aznap, bár felköszöntötték a gyerekek, az anyós valami félresikerült ízetlen tortát is áthozott, és István is kinyögött a vacsoránál egy istenéltessent, aznap szomorú volt belül. Csak kifelé mutattat jól ismert, töretlen nyugalmát, a megbízható, erős, szerető anyát, aki vigyáz a házra, ételt rak az asztalra és végigsimít a szerettek arcán lefekvés előtt.

 

A horgásztanya és a régibolt-melegedő megkapták végleges formájukat. A panzió-rész nívós tisztasággal és felszereltséggel, kedvenc helye lett a sokszor visszatérő, érdekes csendes horgásztársaságnak. A város közelsége ugyan rontott az éjszakai szállásfoglalás esélyein, de Piros az interneten indított, jól kezelt, mutatós honlapja sok helyre célzottan eljutott. Az ország különböző tájairól érkeztek vendégek, és a jó, halban bőséges víz, a barátságos környezet, a táj szépsége sokukban úgy hagyott nyomot, hogy visszatérőkké váltak, magukkal vitték jó hírét a helynek.

 

A csődbevitt horgászbolt és az éjszakai melegedő néhány fal egybenyitásával megújult szerephez jutott. A régi eladótér tágas terében alakították ki az új melegedőt, kávézó-fagylaltozóval és be nem vallottan továbbra is innen árulta a szép menyecske a jóféle kisüstit pult alól. A régi raktárhelységet internet szobának rendezték be, ahol az érdeklődő nem drága pénzért gépidőt kapott, játszhatott, beszélgethetett ismerőseivel. Az épület előtti nagy teraszt két részre osztották. A vízre néző, virágágyásokkal, díszcserjékkel ízlésesen körbeültetet nagy szabad tér egyik sarkába nádfedél alatt, de nyitottan négy állvány került. Festőállványok. Piros, aki az éppen vevőhiányos időt is szerette kedvvel tölteni, újra kezébe vette vázlatait, felszerelkezett a szükséges készletekkel és hagyta, hadd vezesse a táj az ecsetet. Varázsolta a színeket, amiket a környék vetített és varázsolta a hangulatait a barna vászonra. Panni lánya, aki örökölt anyja tehetségéből jócskán, időnként kért egy-egy vásznat és kamaszkora vízióit kente képbe ötletesen, mutatósan. A két festegető nő látványa az arrajáróknak-betérőknek óhatatlanul feltűnt. Azon az őszön megjelentek az első rokonlelkek. Egy idősebb pécsi festő volt az első fecske, akit követtek mások is. Hozták a saját állványokat, helyet kértek és kaptak a teraszon. Alkottak. Ki így, ki úgy, tehetség szerint. Sosem nagy, zajos csapatban, de többnyire vidáman, jókedvűen. A pihenőkben, ha elfogyott az ihlet, leültek, megbeszélték egymással és Pirossal a világ dolgait. Kis blokk, kis tömb tehetségből. Állandó vendégek lettek télre is. A terasz másik részén csak jóidőre tervezett szabadtéri beszélgető-kávézó nyersfából készített masszív padjai, asztalai hívták a leülni vágyót. Napközben itt ültek le kólára-üdítőre a jóidők barnárasült bőrű fiataljai a vízi motorcsaták után, józanul, vidáman.

Eltelt a nyár. Október megritkította a vendégeket, megszűnt a nappali motorzaj is. Csend ült a környékre. A béke csendje.

 

A család, a furcsa, új felállásban is működött. István, a koránkelő, reggel nyitott a parton, hordta a vendégház szennyesét mosodába, rendezte a hivatalos ügyeket. Piri a takarítást kilenckor kezdte és gyors bevásárlás után ebédet készített. Csak ketten ettek délidőben, mert a gyerekek olyankor még Pécsen az iskolában koptatták a padot és az anyós a saját kis birodalmában már réges-rég külön, mindenkiről leváló, önálló életet élt, külön háztartást vezetett. Piros egy órakor pontban asztalra tette az éppen főzött ételt és István evett. Időnként Piri is mellé ült, megbeszélték a napi teendőket, István pénzt adagolt, szívta a fogát hogy sok lesz ez, de igény szerint adott és délutánonként eltűnt. Motort szerelt, barátot látogatott, vagy csak beült a kerti vendégek közé. Az esték Pirit ötöl tíz-tizenegyig a bolthoz kötötték. Felszolgált, festegetett, beszélgetett. Tízkor zártak. A horgászok visszaballagtak a kinnhagyott botokhoz, a művészlelkek autóba, buszra ültek és Piros takarított. Békét, tisztaságot teremtett a sötétben várakozó, sokszor egyforma másnapoknak. Mikor elkészült, felment a lakásba. A bevételekkel elszámolt, az élethez szükséges összegeket lecsípte és jó’cakát mondott az ilyenkor már rendszerint órák óta a képernyő villogását leső férjnek.

 

Igen! A kérdés azért benne volt. Majd félévvel a szétköltözés után meg-megfordult fejében a kérdés, vajon meddig lesz ez így? Valóban nincs a férfiben annyi férfiasság, hogy megérti, felfogja, mit veszít? „Valóban ennyi lennék, hogy élünk, mint az idegenek, és nem jut még egy bocsánatkérésnyi próbálkozás sem?”

Nem jutott.

 

A kisszobában szokott rutinnal élt. Elalvás előtt szánkázott, csúszkált a neten, megismerkedett festőkkel, hasonszőrűekkel. Beszélgetések, távoli ismeretségek alakultak ki. Csereberéltek tapasztalatot technikákról, megbeszélték a színkeverések fortélyait, elmesélték egymásnak egy-egy kép témaválasztásának hátterét. Sokat volt fenn, és gyorsan nőtt az ismerősök száma. Ha megjelent a hálón, már keresték. Szerették egyéniségét, dicsérték munkáit. Messziről, megfoghatatlanul, de jött az elismerés. Kettő körül már fáradt. Olyankor kinyúlt a hatvancentis ágyon, magára húzta a télen-nyáron egyaránt használt vastag, meleg takarót és készült a másnapra. Elalvás előtt, lelke nyugalma érdekében combjára csúsztatta kezét és nem állt meg ott. Pótolta hiányait.

 

A gyermek, aki megteszi az első tétova lépést, új világba csöppen. Valami szépre, újra, ismeretlenre ébred, és lehet, elesik, beüti magát itt-meg ott, de az első lépést mindig követi második. Aztán a többi.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Cephalexin 500mg Recall Elltres

(Ellzodymn, 2019.10.02 02:31)

Propecia Testicle Cancer Where To Buy Diflucan Cout Du Levitra <a href=http://exdrugs.com>viagra</a> Cialis Viagr Canada