Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

 

 

VII. Fejezet

A Festő

 

 

Pirosnak a sok munka közt is akad ideje bőven. Szabad, magára fordítható. A számolatlan órákat tulajdonképpen haszontalan töltötte el. A neten töltött idő egyre bővült, és hiába élmény az ismerkedés, az önképzés saját művészetében, előbbre, többre ezzel nem jutott. A pékség kedves melege az évszakváltással, a beköszöntő tavaszi húsz-fokokkal kezdett teherré válni. Pénzre szüksége volt, így fel nem adta, de már megfogalmazódott benne a gondolat - menni fog. Lép más irányba!

A vendégház és a melegedőben végzett munkát, a totális törést nem vállalta fel, mert az a férjjel történő végleges, most már gazdasági szakítást deklarálja, ha megteszi.  Elsodort volna minden reményt egy vagyonmegosztás tárgyalásánál. Ha dolga volt, a gyerekeket kérte helyettesítésre. Alkalmazottra a leszálló spirálba került vállalkozásnak nem futotta. A totális csődtől - bár baráti körben már nyíltan és panasszal erről beszélt - nem igazán félt. Van az anyósában még annyi tartalék, hogy ha hajszálon táncolva is, de évekig kihúzzák, s azalatt kereső korba kerül mindkét gyerek. Az is bevétel lesz majd. Négy-öt év biztosan megvan, hitte, és hitte azt is, hogy az időben történhet olyan változás is, ami jobb irányba lendít a helyzeten. Érezte magában a töltést, az energiát.

 

Érezte ezt az energiát a kéjben hetente nála fürdő nőben Flórián is. Új technikán dolgozott. A stabil szexuális kapcsolat kielégülése benne is energiákat szabadított fel és látta Pirosban a fogékony fantáziát. Könyvtárnyi irodalmából, amit a hosszú, magányos évek alatt gyűjtött, tucatnyit kiválogatott. Az esedékes párnaharc szokott rutinnal mindkettőjüknek örömöt adott. Piros örömét a már megszokottan átadott ’benzinpénz’ is emelte – jól jön az mindig. Meglepte, mikor a férfi az öltözés után odaszólt.

„Ma  tovább kell maradnod. Egy óra csak. Ülj ide!”

A nő az asztalhoz ült és érdeklődéssel várta, mi jön. A széparcú férfi régi, kopott kötésű könyveket tett az asztalra.

„Mától változik a kapcsolat! Ami köztünk van az nem szerelem, tudjuk mind a ketten. Én tudom, hogy nekem jó, és látom, te is elfogadhatónak tartod, mert benne élsz. Érthető. Ez a rész megmarad! A benzined állom ezentúl is. Tudom, mire kell, és tudom azt is, hogy kevés. Ha többet akarsz, és miért ne akarnál többet, tanulj! Nekem kell egy mellettem ballagó, egy velem gondolkodó és az én világomra, a szellemek kóborló világára nyitott, abban jártas személy. Útitárs! Nő kell, legyen, szép és kell bele olyasmi, amit benned érzek. Kell, hogy elfogadja lélekben a bizarrt, az érthetetlent –erre példa lehetek én is. Kell, hogy át tudjon lépni gondokon, hogy erős legyen. És tudás kell hozzá! Sok. Ezek a könyvek több száz évesek. A nyelvük is nehéz, a tartalmuk is. Liliann! Tanulni fogsz! Tanulni pénzért, tanulni a jövődért! Az én szakmámban sok a kókler. Sok a felkészületlen áltehetség. Én más vagyok! Én a lényegét hiszem a túlvilágnak, és erősen érzem, megvannak útjaim! Tudom, hogy van bejárásom egy ritka keveseknek létező dimenzióba, és hiszem, hogy benned is meglenne ez, ha rákészülsz, rátanulsz. Ezek a könyvek most hozzád kerülnek és én fizetni foglak minden megszerzett tudásért. A könyvek a jóslásról, a fekete és a fehér mágiáról szólnak. Mindenre megtanítnak. Technikákra, helyszínek megválasztására, alkalmazás módra és várható hatásra is.  Hetente kapsz tőlem egyet, és felkészítelek, kikérdezlek! A megszerzett tudás használatát nem javaslom, még várnod kell vele. De hidd el, nemsokára arra is képes leszel! Látlak Liliann, beléd látok, és alkalmasnak tartalak.”

 

Piri érdeklődéssel hallgatta a torz, de kedves embert, még érezte magában a férfi lüktetését és csak arra gondolt: „Mitől ne? Hisz az egész csak játék. Egy kis olvasás, egy kis tanulás is, utána lecke-felmondás és máris pénz áll a házhoz! Az meg jöhet bármikor, helyet találok neki!”

Mennyit adsz Flórián? –kérdezte és várta a választ. Mivel nagy taktikus volt hozzátette: „Abban, amit a kapcsolatról mondtál, abban nincs igazad! Tudod, hogy szeretlek, úgy ahogy senkit se még! Szeretem a tested, bármilyen, és jó, nagyon jó nekem veled! Ha nem lenne így, nem jönnék. Tudhatnád!”

 

A férfi mosolygott. „Harminc ezret kapsz minden megtanult könyvért Liliann! És a benzinpénzed is megmarad. Lehet, ha leülsz majd tanulni, kevésnek tartod, de én tudom, milliókat érő tudás megszerzéséért fizetek neked. Fizetek, mert szeretem a tested, a gátlástalanságod, és szeretem, amikor ilyeneket mondasz, még ha nem is így gondolod belül!”

Rendben! –mondta Piros,, mosollyal. „Melyikkel kezdjem?”

És Flórián gondosan mérlegelve kiválasztotta azt az egyet, amivel lerakja majd az alapokat, elindít egy rátermett lelket a vajákosok világába vezető úton.

 

Piros szabad órái megfogytak. A könyvet –antik darab – vigyázva forgatta, jegyzetelt, tanult. A család látta, dolgozik, agyal – nem foglalkoztak vele. Panni belenézett a könyvbe és nagylányos fiatalsággal legyintett.

„Anya, az marhaság!” 

„Lehet! - mondta az anyja - „de engem érdekel!” Igazat mondott. Az első oldalaktól a téma megfogta. Olvasta a hihetetlennek tűnő történeteket, olvasta a misztikum előidézésének furcsa liturgiáit és a téma megfogta. Tudásra nyitott értékes agyában elraktározódott a halomnyi új ismeret, olvasott, lapozott, nézett és visszanézett. Dolgozott a pénzért. Az olvasás legtöbbször ülő, vagy fekvő foglalkozás. És ha már a fekvés, akkor az ágy, és ha már az ágy, akkor a combok, és ha már a combok, akkor az öl közötte, és Piros napi, változatlan, többszöri rutinnal kielégítette magát a férfihiányos napjain. És azokból, mint tudjuk, hetente öt volt.

 

A Zenésszel is heti rendszerességgel találkozgatott. Igaz, itt nem volt szabott nap, mehetett, ha előtte telefonált. Sosem szobára, valami szerelmi fészekbe, mert a Zenész felesége valóban ágyhoz kötött volt. Barátok szívességeit röpke órákra kár lett volna igénybe venni. Maradt a kisautó bezártsága, a szűk hely perverzitása, a kicsavart, lehetetlen helyzetek, pózok gyakorlása és persze az élvezet. Mert Piros élvezte minden érintését a kedves kis kopasznak. A nyelvét szerette legjobban és kért, és kapott, és újra kért.

„Mit tudna ez az ember egészséges farokkal!” - gondolta nemegyszer és a gondolattól újra meg újra megindultak benne a nedvek, hogy azt a Zenész ihassa fel. Piros dicsérte a kisembert számolatlan. Nem szégyellette kimondani az érzéseit, és nem is görbített benne sokat. Az meg, kényszerű impotenciáját feledve a kedves szavaktól hálát érzett, büszkeséget a tudományára és szeretetet, majdnem szerelmet.

Maradtak a beszélgetések is, Piri panasza, hogy milyen elviselhetetlen a sora, hogy milyen megaláztatásokat kell tűrnie. A zokszavak és dicséretek ötvözése nem kiszámított, tervezett változat volt. Nem kurvamese. Tények. Mégis, a nő valahol érezte, ezt pont így kell mondani, ez a helyes, ha meg akarja tartani az embert, és a velejáró, minden együttlét után a kesztyűtartóba csúsztatott összehajtogatott papírpénzt ’cipőre- ruhára’. A Zenész a harmadik találkozáson mosolyogva dicsérte meg: Szép ez az új csizmád! Nagyon megy hozzád!

Piros a csizmát a tavaszi leárazáson vette egy jobb butikban. Leárazottan volt negyvenkétezer…

 

Tanulás, munka, szex. Kivirágzott tavasz, kivirágzott hegyoldalak a Mecseken, szemben a tóparti házzal, induló jet-ski versenyszezon napokra eltünedező férjjel, apadó apanázs az élelemre, mégis, mindent egybevetve Piri nem érezte, hogy elveszett. Még a festésre, a netre is maradt idő. Hetente egyszer kétszer összeült a környékbéli baráti körrel, vagy azok állítottak be egyenként, vagy többedmagukkal egy kis pálinkázásra a tóparti melegedőbe. Ha valaki segítségre szorult, házgondozásra egy hosszabb távollét alatt, Piros vállalta a munkát barátságból, akár ingyen is. A beköszöntött meleggel egyre többet panaszkodott a pékség hajnali, de főleg délelőtti forróságára, az elektromos kemencék tüzére és természetesen a baráti kör is próbált segíteni, mit, milyen munkát kaphatna máshol. A kizöldült világgal a nő szerelemre vágyott, mint a teremtmények majd mindegyike. Új tavasz új élet, új szerelem.

 

A képletet ismerte. Legegyszerűbb jól körülnézni az ismeretségi körben. A festők között már hónapok óta foglalkoztatta egy. Hatvan körüli férfi, magas, jó megjelenésű és a művészkörökben is ismert, a kvázi jobbak között számon tartott. Pécsi, s ez fontos, mert közel van. A képei is megfogták.

A férfi, Péter, úgy húsz éve szerzett nevet magának egy érdekes színvilággal. Az alapszínekben a szürkével dolgozó, a testek varázsát a meleg barna különleges keverésével alakította az arcképeken, és a vonalvezetésében se nem kötött, se nem absztrakt irányba húzó ecset valahol fél úton volt a hagyományos portréfestészet és a karikírozó dokumentarista irányzatok között. Az egészalakos képeken is szerkesztett, tudatos színválasztással dolgozott. Megtartva a szürke alapot, a testek íveit mesterin kiemelve, emberalakjai a barna ezer árnyalatában megfogott férfi és a lilától rózsaszínig tartozó színtartományba ültetett női test. A módszeres szín és témaválasztás, a meztelenség művészi ábrázolása arcon és testen, élethelyzetekben is, nevet, saját, és elismerten csak rá jellemző bélyeget ütött. Képei fogytak, rendesen hoztak a konyhára. Péter hosszú időszakot dogozott a város művészeti lapjának szerkesztőségében, feladata volt a beválogatás, és esetenként egy-egy munka kritikáját is ő írta meg. Pirossal névről-netről ismerték egymást, párszavas megjegyzésekből, tanácsokból. A férfi elérhetőségei nyilvánosak voltak, Piri döntött és felhívta. Találkozót kért, személyes beszélgetésre. A férfi nem értette, miről is van szó, de úgy döntött, mit árthat egy találkozó. A nő fényképét látta, különösebb érzelmet nem váltott ki belőle, a képeit ismerte, közepesnek tartotta, mert szerinte önmagát ismételgette képben évek óta, de látott benne fantáziát. Megnézzük döntött ő is.

 

A találkozóra a Kertvárosban került sor. Piros javasolta a helyszínt és Péter, bár a környéket pécsiként sem ismerte, elfogadta. A nő kellemes izgalommal ült a volánhoz, s a Postavölgy és a Zenészhez már oly sokszor bejárt úton indult a város felé. Előredőlt, mert látása romlott, és ezzel amolyan ’harapom a kormányt’ pozíciót vett fel. Nyomta a gázt. Nem akart késni. Kíváncsi volt a férfire, milyen az életben az, akiről azt mondják, befutott. Kíváncsi volt, mit takar valójában a férfi honlapján a kapcsolat-rovatban az egyedülálló, mit jelent a párszavas leírás a világról, önmagáról. Tudni akarta, megszerezheti-e, mert azt eldöntötte: Meg akarja szerezni magának!

 

A megbeszélt helyre a férfi ért előbb. A kellemes tavaszi melegben, rövidujjú barna pólóban, s talán saját színvilágához illőn, fekete farmernadrágban. Az út mellett állva figyelte a forgalmat mikor Piri elhajtott mellette. Látta a mellette elhajtó nőt, sejtése is volt, hogy ez lesz az - „Itt a vörös boszi!” - de aztán, hogy újabb öt perc eltelt, telefonált. „Merre van?” - érdezte, s a másik oldalon Piros kislányos hangja válaszolt.

„Két perc és ott vagyok, ahol maga áll!”

 A két perc elszámított volt. Fele se telt, mikor Piros bukkant elő a háztömb mögül. A férfihoz ment, és köszönt. Kapott kézcsókot, suta bemutatkozást, és tanácstalanságot arcán. „Merre menjünk? Mit csináljunk?”

„Üljünk le valahová, beszélgessünk!” - irányított a nő, es egymás mellett, banalitásokat mondva apró szünetekkel, elindultak a panelházak között.

„Nem vagyok ismerős erre, talán maga tud valamit?” - kérdezte a férfi, de Piros sem volt ismerős a környéken, a helyszínt csak a közelség, meg valami óvatos ’lebukhatok érzés’ miatt választotta.  Végül egy kifejezetten kiábrándító, lepukkant kis garázs-italkimérés előtt egy kizöldellt fa alatti asztalhoz leültek. Jogsiféltők, volán mögöttiek, rendeltek kóla-kávét és lassan, ügyetlenül megindult a beszélgetés. Piros nézett, alulról-oldalról felfelé, kérdőn, kacsintás nélkül, kacsintón, kíváncsian. Nem kérdezett, csak ritkán, mégis, tudta, beszélteti az embert. A férfi, a helyzet furcsaságát nem értette. Nem értette, hogy került ebbe a lehangoló környezetbe, ki ez a nő mellette a másik vasszéken, mit akarhat. Beszélt, nem nézett a másikra, csak egy-egy villanásra, de érezte az arcán sétáló, figyelő szempárt, és arra gondolt, a tyúk les így, ferde fejjel felfelé az égre, ha héját keres.

 

Két-két és fél órát beszélgettek. A kezdeti szakaszban a férfi, kérésre beszélt munkáiról. Beszél a színválasztások okáról, azok összeillesztésének titkairól. Pirost érdekelte a színvarázslás, mert a negyedik elolvasott, megtanult könyvnél tartott, s valahol motoszkált benne egy gondolat, színvarázslást fog kitalálni, füsttel ötvözve és ez lesz az ő megkülönböztetője, majd, valamikor….

 

A férfi főcímekben elmondta életét. Gyermektelen. Élettársi kapcsolatban élt sokáig egy festőnő sorsosával. Nevet nem mondott, csak annyit, a nő hét éve külföldön él. Középnél jobb szinten befutott, galériája van Párizsban. A szétköltözés előtt haszonélvezetet adott neki ittmaradt, nagy pécsi kertes házára és az orfűi domboldalban épített szép nyaralóra. A szétköltözés után csak nagyrikán tartották a kapcsolatot. Elmondta, tisztes megtakarításából és képei eladásából él, de beosztással, és elmondta, nem tudja meddig lesz így, bár közel a nyugdíj.  Piros utalást sem tett a témára, mégis mesélt az elmúlt hét év nőiről, a hosszabb, rövidebb ideig tartó kapcsolatokról, és arról is, az elmúlt egy évben nem élt senkivel. Magányos ember.

 

Hosszúmondatos beszélgetés volt. Ha egyikükben megnőtt a csend és elhallgatott, a másik vette át a szót. Pirosra is sor került. Elmondta ő is életét, a vagyont a vállalkozást, a különélést. Elmondta nagy szerelmét és beszélt, mint lezárt kapcsolatról a különköltözés két éve embereiről. Nem kockáztatott. A netszerelem híre eljuthatott a pletykás művészek között a kiszemelt fülébe is, és vélhetőn a Zenésszel folytatott kapcsolat sem maradt sokáig titok. Személyes, de félig nyilvános beszélgetésekből az eszesebbje rájöhet, ha mellébeszél. Igaznak, nyíltnak akart látszani, és jól kiválogatva, hihetőn, csinos kis csomagokban adagolta az információt.

 

Két és fél óra volt. Mindkét részről olyan, mint egy szóban elmondott, nagy vonalakban vázolt önéletrajz. Itt-ott apró részletek, mint egy-egy tétova, kezdő ecsetvonás a biztos kézzel meghúzott kontúrok között. A kólák-kávék duplán is elfogytak. A férfi fizetett, s Piri elindult vele. Megálltak Péter autójánál – középkategóriás újnak tűnő járműnek nézte. A szél kellemetlenül fázóssá tette az április végi napsütést, így beültek. Piri várt. Várta, mit tesz a férfi, de az csak semmitmondó történeteket mesélt, aztán közölte, mennie kell. A nő kissé csalódottan vette vállára táskáját és készült búcsúzni.

A férfi megelőzte: „Most én kisérem el magát az autójához!” –mondta és elindultak. A kocsihoz érve megállt.

„Köszönöm, hogy megismertem!” - mondta és sután, kivárva hozzáhajolt. Végigsimított a vállán, és ügyetlen csókot adott a homlokára. Aztán megfordult, intett és elment.

 

A hazafelé úton Piri is, és a férfi is azon gondolkodtak, mire volt jó a találkozás. Mindketten úgy érezték, elrontották a kezdést. A nő volt az, aki előbb meghozta a döntést. Tesz még egy próbát. Letudva otthoni teendőit, letudva a jelenését Flóriánnál és begyűjtve élvezetet meg némi készpénzt a Zenésznél is, felhívta Pétert és egy szombat esti, éjszakába nyúló rendezvény közös meglátogatására invitálta.

Péter tudott a rendezvényről, latolgatta is, elmenjen-e. Idejét az orfűi házban múlatta, festegetett. Péter ugyanis munka nélkül maradt, az állásából bő hónapja kitették. Nevetséges volt az ok. Kritikát írt egy huszonéves feltörekvő festő képeiről, és bizony, lehúzta. Tette mindezt, legjobb tudása szerint, mert bármenyire is szabad a szellem és korlátok nélküli az alkotás határa, a festőnő képei csak jóindulattal voltak mázolmánynál többnek mondhatók. Amit nem tudott, és ami a húsz éves munkaviszony végét jelentette: a festőnő szeretője volt az egyik önkormányzati frakció potentátjának, az illető parlamenti képviselő és ráadásul erős kötődéssel a sajtóhoz. A végeredmény gyors és egyszerű volt. Péter közös megegyezéssel távozott. Magas végkielégítést kapott, de a háta mögött a gépezet beindult. Tettek arról, hogy ne kelljen a szakmájában dolgoznia, ha tovább nem is, de legalább a legközelebbi választásokig.  A barátságok, kötödések megmaradtak, így maga is vacillált, elmenjen-e az ismerős társaságba, de később meggondolta magát. Nem megy.

 

Piros telefonhívása meglepte. Nem számított a nő újbóli jelentkezésére és zavarában, a rendezvény helyett felkínálta, látogasson el az hozzá Orfűre. Szállást, ételt ad szívesen, a beszélgetéshez meg elegen lesznek ketten is. A nő kapott az ajánlaton, elkérte a címet, elmeséltette, hogyan talál oda és kellemes izgalommal mosolyogva tette le a kagylót.

 

István már péntek este eltűnt. Verseny a Felső-Tiszán. Kétnapos. Piros áldotta a szerencsét és a két gyereknek hagyva némi pénzt, élelmet a hűtőben előkészítve, túlélőcsomagot rakott a csomagtartóba. Elindult Orfűre.

 

Háromra ért oda. A férfi várta, ebéddel kínálta, aztán körbevitte a lakásban, kertben. Piros élvezte a tájat, a kilátást három tóra is, a friss zöld túlparti színeket, a rügyeit bontogató hatalmas szelídgesztenyét az udvaron. A tágas üvegteraszra ültek ki beszélni az étkezés után. Az asztalra Péter sört rakott, s középre két pohárral literes Jéger került.

„Már megbocsásson, én ezt iszom, magát is ezzel kínálom, jó szívvel. Ha tetszik, töltök, de csak egyszer, onnan önkiszolgáló a járat!” – mondta mosolyogva.

Hamar áttértek a tegezésre. Egyre szabadabban cikázva jöttek a gondolatok. Piros érezte, a férfi érdeklődik, most már komolyan érdeklődik iránta. Előkerült az elengedhetetlen note-book, és jöttek a tárolókból a képek, a rendezvények fényképei zsinórban. Sok volt a közös ismerős is, két oldalról cserélődtek a pletykák, történetek. Az ital is fogyott, és negyed nyolc felé, hogy erősen hűvösödni kezdett, Péter felállt. „Menjünk be!” - mondta és a nőt bekormányozta a nagyszobába.

„Gondolom, itt alszik éjszakára a Jéger után?” - kérdezte és az otthonlévő természetességével lépett hozzá. Piros a fejét kissé felemelte, várakozón, hívón, félreérthetetlenül. Nem volt félreértés. A férfimagához ölelte és megcsókolta.

 

A nő várt erre a csókra. Várt és mégis meglepődött báján, érzékiségén és gyengédségén. A hosszú életút alatt ezt a fajtát talán elfelejtette. Talán valamikor gyerekkorában, kamaszlánykorában kaphatott ilyent. Visszacsókolt örömmel. Ami utána következett az a gyors vetkezés külön-külön. Magán hagyta a formáit kiemelő fekete fehérneműt, és hagyta, hogy a férfi magához ölelje ismét. Hamar az ágyban voltak. Kezdődött az ismert előkészítés, kezek játéka, csókok, ölelések. Piros érezte, a férfi ágaskodó, nekifeszülő farkát, de elhárította a közeledést. „Kérlek ne, ne még!”

Ki tudja miért, mi játszódhatott le a férfifejben? A nő érezte a változást. Ahogy a férfi innen minden mozdulatával az ő örömét kereste - elégedett volt. Péter már nem ágaskodott, nem feszült, csak ügyködött. Tette dolgát, ügyetlen ujjal, tette ügyes találékonyan nyelvvel, adta és adta az élvezetet. Mikor már úgy érezte kész a közös örömre, magára húzta. A férfi behatolt, de ez a behatolás nem a merev, kemény, várt volt, csak utánzat, csak vigyor. Piros élvezte így is. A férfi nem. Csak mozgott, kevert. Ölelt, csókolt és láthatón örült is, de hiányzott belőle az önfeledt elszabadult szeretkezés vágya. A nő még ilyen szinten is hosszúnak, kellemesnek érezte a szeretkezést. Nem élvezett el, arra csak a férfi idejéből jutott.  Utána mosolyogott a magyarázkodáson és bizonygatta, hogy így is élvezetet kapott.

 

A férfi bosszús volt. Kudarchoz nem szokott, nőiben, kapcsolataiban nem hagyott hiányt. Próbálta magyarázni az okokat magának és Pirosnak is. Fölösleges volt. Gondolt az alkoholra, de nem érezte részegnek magát. Gondolt a pár nappal előtte történt véradásra, tán többet vettek le, mint adni kellett volna, de ezt is elvetett. Rendszeres véradó volt és korábban nem észlelt magán ilyen reakciókat. Gondolt arra, talán túlzottan szépnek látja a nőt és ez fogja vissza. Nem talált magyarázatot. Az éjszaka második és harmadik együttléte is kópiája lett az első ölelésnek. A közbenső beszélgetésekben Piros mesélt. Mesélt az életéről, a hiányairól. Elmesélte első szerelmét, az első csalódásokat. Mesélt arról, mennyi mindenről maradt le a húsz év alatt és mesélt arról is, hogy szerencsétlenségére, az új, de lezárt kapcsolatban impotens partnert kapott. De nem tagadta azt sem, így is nagyon élvezte az együttléteket. Elmondta, mi mindent szeretne kipróbálni, mert életében nem csinálta, elmondta hol szeretné és hogyan.

 

A férfi hallgatta és furcsa érzése volt. A szavak olyan igaznak tűntek a nő szájából, olyan őszintén törtek elő, mégis volt bennük valami zavaró. Gondolkodott és rájött mi az. A világ! Az, hogy képtelenség elfogadni egy Piros korú nőtől olyan történeteket, amiknek reálisan nem lehet alapja. Sosem szeretkezett világosban? Hogyan higgye el? Sosem szabadban a húsz év házasság alatt? Egyetlen egyszer sem próbálkoztak anális szexszel, pedig ő kívánta volna? Hihetetlen! Nem fér össze világgal, férfigondolkodással! De nem szólt. Ráült a kételyekre és a szájára is.  Az ölelések közötti szünetben is járt keze, becézett, simogatott. És nézte, csodálta a nőt, a testét. Piros fenekén egy nagyobb és egy kisebb gyógyulófélben lévő sebet fedezett fel. „Mi ez itt? - kérdezte, és harapásnyomra gondolt.

„Kidörzsölte a nadrág! Nehezen gyógyul, lehet mosópor allergia!” - válaszolt Piros, anélkül, hogy rákérdezett volna a férfi kérdésére, „Hol? Mi az a mi?” 

Péternek nem jött képben össze, hol, hogyan dörzsölhet ki egy tanga a két egymástól ennyire aszimmetrikusan elhelyezkedő sebet…..

 

Úgy három felé, az üres jégeres üveg és a közös torna mindkettejüknél megtette hatását. Végigfeküdtek az ágyon, a férfi karját tette ki párnaként, és Piros beletette fejét a kikészített gödörbe. Nem ő aludt el előbb. Még hosszasan hallgatta Péter ütemes horkolását, még igazított egyet a három befejezetlen szimfónián a combja közt, s csak aztán nyomta el az álom. Mélyen aludt. Már nem vette észre, amikor a férfi, saját horkolásától felriadva, óvatosan kiveszi kezét a feje alól, s kisurran a másik szobába, hagyva őt aludni.

 

Tízkor ébredt. Az ágyékát simogatta valami ismeretlen tárgy végtelen finomsággal, óvatosan. Nem nyitotta ki a szemét, várt, itta magába a csiklandó mégis kellemes, pihentető és izgató érzéseket.

„Mi ez? Kérdezte kislányosan?”

„Nézd meg, Kedves!” - jött a válasz, és érezte az a valami az orrához ér, ugyanolyan simogatással, illatosan.

„Orgona!” – mondta, „Orgonavirág!”

Az volt. Az ébredésre Piros a férfitól kérte a koronát és kapta is. Az ügyetlen ujjakat vezetve elszállt, és a szárnyalás, az orgonaág, meg a hosszú éjjel helyükre kerültek szívében.

„Ne félj! - gondolta!” Rendbe teszlek, visszajövök!”

 

És Piros visszament. Visszament Orfűre is, kipróbálták a pécsi nagylakást is, és volt minden. A férfi magának is tetsző erekciót csak akkor produkált, mikor a nő, a találkozóra felizgultan a pécsi lakás nagy fekete antik ebédlőasztalára feküdt, először hason, majd fordulva egyet, és testével helyettesített mindent. A tálalást, a tányért, az eszcajgot, tálalt vacsorával együtt. A hiányérzete vitte el orvosához, és bár szégyellte, feliratkozott a Viagrára. Égő pofával kért és lakonikus nyitottsággal kapott. Erzsike a dokinő, régről ismerte, több képe lógott a nőnél. A kötelező vizsgálat szerint vérmintát kért.  Péter rákérdezett:

„A két héttel ezelőtti, a véradási nem jó?”

A kedvesen fiatalságát őrző doktornő kattintott kettőt a számítógépen, megkereste a véradási adatbázist, elolvasta, értelmezte Péternek is az adatokat és azt mondta, minden rendben. A férfi boldogan ment kiváltani a kék csodát. Már nem volt plafonon a szégyentől a vérnyomása, kellemes izgalmat érzett. A leírásokat végigolvasta, lélekben felkészült minden leírt mellékhatásra, és várta Pirit, aki menetrendszerűen meg is érkezett.

 

Asztalhoz ültette és ételt tett elé, s közben bekapott egy kék négyszöget. Ivott rá csöpp vizet és figyelt. Várta a hatást. Piros boldogan csacsogott, mesélt, épp azt ecsetelte – elvégre festők – milyen szerelmes Péterbe két hét után, mikor a szer hatása robbant. Az alsógatyában ételt szervírozó gatyájából, mint piros vásári dobozból az ördög, kicsattan a Tag. Piros, kést-villát letett, elkezdett nevetni és abbahagyni sem tudta. Elfordult, szégyenérzete volt, de félszemmel a gatyából jó hosszan kikandikáló leskelődőt figyelte. Péter is meglepődött. Visszakérte önmagát, de annál többet kapott. Futott elkapni a nőt, a szégyenkezőt, aki mint tyúk a baromfiudvaron, a körét megfutotta, de engedett. Rögtön a padlón, aztán a szőnyegen, majd újabb költözés a konyhakredencre. Futás, száguldás ketten, csodákat markolón, ki ezt, ki azt tartva csodának a létezésből.

 

Nagy élmény volt mindkét párnaharcosnak. Piros, elégedetten dorombolt, kicsit könnyezett, Péter áldotta az eszét és a merszet, hogy utánajárt. Az ismétlések után Piros feltöltve ment haza. Péter az éjszakában még kétszer érzett rossz hiányt, hogy nincs a nő közelben, de reggelre vidáman kelt. Írt egy röpke üzenetet arról, hogy volt hiány, s van is, és a maradék három szemet a kék álomból kidobta. Otthon érezte magát újra, új csatákra készen.

Nagyon igaza volt.

 

A lélek időnként eluralja a testet. Itt sem történt más. A hosszú kihagyással élő férfi önbizalmat vesztett, és hajlamos lett volna veszetésként beállítani magát. Az utánajárás, megalázkodtatta erősen, s ehhez nem szokott. A leszállított önbecsülés-küszöb vidám átugrándozása viszont felszabadította gátlásait, visszaadta énjét. Tudta, innen nincs több fél-kudarc, fél-siker! Csak siker van, az is köbön!

„Milyen érdekesek ezek a férfiak!” - gondolta Piros - „Flórián most, hogy nem szerelmes, egészen elfogadható, s a Zenészem, mert kiútja nincs, maga a megtestesült csoda, s ez a Péter miket tud?  Ki hitte volna?”

 

A párhuzamos életek, élethelyzetek nem okoztak gondokat. Piros módszeresen készült egy új sikeres életre Flóriánnal. Tanult ezerrel. Az életvitel étkezésbeli és ruházati oldalát, egy-egy jó vacsorával valamelyik hangulatos kiskocsmában, no meg az újcsizma-kettőt hagyta a Zenészre, akit szeretett, mert egynek sem volt olyan ügyes a nyelve, mint neki. Mindentől elkülönített, szerelemnek mondott regényt próbált megélni a Festővel. Érezte, a férfi gondoskodni szeretne róla, vette felkínálkozásait, de az összeköltözést elutasította. Korai és felesleges. Bonyodalmakat okoz, veszteségeket. Életét az új irány, a frissen szerzett mágia befolyásolta. Tanult kötést, köpést, tanult idézést, lassú ráolvasást, és úgy érezte, ez az a világ, ahol alkothat, talán jobbat, mint képei. Színekben, fényekben gondolkodott, és rendelte hozzá Péter otthagyott, kék cigarettafüstjét. Nem dohányzott és furcsamód nem zavarta füst. Hozta a nemlétező, vagy tán mégis létező álomvilágot, benne a megoldásokat régi és új bajokra.

 

Nyár volt, arany nyár. Piros a pékségi állásban felmondott, és egy baráti segítséggel állást kapott. Feketét, ugyan de fizetőset. Egy jónevű sztárügyvéd csemetéire, egy kétévesre, meg egy porbafingóra vigyázott kedves rendszertelenségben hetente háromszor-négyszer.  

 

.  

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.