Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 6oo

2012.04.19.-021.jpg

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 6oo

 

Lesz meglepetés, mire megjössz, Kedves!

Nagy baj nincsen, de a hűtőt úgy kiürítettem, mint orbánkormány az államkasszát! Három napig a húsvéti maradékot ettem, csak a festett tojás maradt meg, aztán, hogy változatosabb legyen az étrend, a rákövetkezőkben áttértem konzerv babra. Na jó! Javítgattam rajta kicsinkét, vékony olajon fonnyasztottam hajmát, egy fejet, meg vágtam alá, hogy jobban piruljon három konzervre egy egész szál füstölt kolbászt is. Kenyérrel príma ez, akár három napig is, csak kenyér legyen!

 

Két tányér melegétel között hazavágtam a szalámi-absnicliket, meg a szalonnamaradékot. A margarinhoz nem nyúltam – az az én koromban egészségtelen. Leragadtam a vajnál. Már ami volt. A bontott lekvárból is kanalazgattam időnként és persze hat nap alatt az almáspitéd is elfogyott, morzsa sem maradt mutatóba. A zöldségfront az utolsó retekkel, meg paprikával végképp bedőlt, csak a kutyának maradt rágicsálni egy emberes, akarom mondani asszonyos répa. A maradék tizennégy friss tojásból tízet Marci bereggelizett kettőre, négyet kármentésként benyomtam én. A sonka helyét többször szeretettel megszagoltam, de a bejglihez nem nyúltam, még nem elég kemény a szögveréshez! Jó hír, hogy máig érintetlen egy fél üveg bontott torma és cseresznyepaprika!

 

Namármost! A felszedett, betáplált kalóriákkal, Marci segítségével rendbe raktam a horányi kertet. Az erdei fenyőt úgy három és fél méteren felnyírtam, most úgy néz ki mint egy tarajos punk, de megmarad, él tovább, és most már félelem nélkül lehet mellette bográcsozni. A meggyfatönkre rátelepült vagonnyi borostyánt kitelepítettem tönköstül, és a díszgalagonyával, meg a madár hozta eperfával együtt feldaraboltam, és tűzrendészetileg előírt módon és időben, a bírság kockáztatása nélkül elégettem. Füvet még nem kellett nyírni, még csak éledezik a harmatokkal. A mohát megritkítottam és megpróbáltam életet lehelni kis metszéssel, gallyazással a szeder- és a vadrózsabokorba. Kábé ennyi. Mondom, kalóriából futotta rá, és az izomláz is elviselhető.

 

Híreket meghallgattam. Tudom, ki kivel bútorozott össze, ki kit hagyott ott, kiért jött a kaszás és ki áll sorba, hogy várja. Sétáltam is. Betároltam, kinél rendezett a kert, ki hanyagolja, mert a dereka nem bírja már, vagy már kivándorolt. Dúdoltam egy sor Nyakas Lacit a kutyának, mástól úgy sem hallhat már ilyet, és megnéztem, hogyan folyik el a Duna. Dinnyehéj nem volt. Szezonja sincs, meg amúgy is, már a tíz év múlva várhatót is ellopták a narancsos-keresztény szarkák. A gáton elcsodálkoztam egy elrobogó plakát-teherautón, sörpulttal, sörcsappal, seggiben sávos zászlóval hirdette, a világ nem áll meg, az ember mindig ugyanabba a szarba képes belelépni. Mi több, a szar sem szárad, porlik el. Megmaradt naprakész-frissen, belelépésre hívogatón.

 

A kutya sem igazán találta föl magát. Félt, hogy egyedül marad, nem érti, mi az hogy nem vagy itt, sosem dolgozott, nem tudja, mi a szabadság. Megkergetett ugyan a teraszról egy macskát és kapdosott a Prüntyő-sétányon egy citromlepke után, de többnyire bemenekült a házba, a kályha mellé és leste, mikor, hol pottyan neki is egy-egy falat a kalóriabázisból. Vizet kapott, mindig frisset, tisztát. Kakaót nem adtam neki, mert megfosatja, helyette bevállaltam én. Sikerrel. A jellegében és hatásaiban más élettani hatású konyakból sem kapott.

 

Várunk haza!

 

Balog Gábor

-csataloo-

2o15.o4.11.