Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 213

vadlen.jpg

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 213


Tudod, Virágom, életem már tudatosnak mondható részében mindigis adakozó típus voltam. Valahogy így alakult. Tán a család, a neveltetés, de lehet az is, szimpla génhiba. :) Ha tudtam – adtam sokból-kevésből egyaránt.

Most, hogy így, ünnep előtt alattad már egy órája a vonatkerék csattog, én meg itt maradtam mint az ujjam, a piacozáson is túl vagyok, és minden spórolós fogadkozásom ellenére mégis vettem egy darab parasztsonkát, csak a torma maradt le a le sem írt listáról, azt hiszem, kicsit oszthatom az észt. Miért ne? Ha kevésből adok, értékesebb a művelet!

Ilyenkor csak arra kell vigyázni, hogy az adakozás – adott esetben az ész-osztogatás – tényét sose a megajándékozott szemszögéből nézzük, mert könnyen meglehet, elküld melegebb tájakra, sőt, hozzá is teszi visítva: Kódis ne adjon alamizsnát!

No, látod, ilyen alapból indítok most, hogy már elhagytad Sárbogárdot, jobbkéz felől húsz percen belül láthatod Gunarast, aztán Dombóvárt.


A kertről szeretnék írni, a kertünkről, amit ismersz, meg nem is.


Tudod, mikor te még majd a Holdban voltál, mikor beköltöztem családostul ide, a készbe, gyep, zöld, minőségi, semmitmondó és hetente vágható volt az udvaron. Amolyan városi gyerekek polgár ízlése szerint, mert virtchli városi gyerekek voltak az eladóim, akik szép házikót építettek, középflanc kategóriában, osztrák garázskapuval, meg osztrák szabvány szerinti vizesblokk szerelvényekkel, hogy a fene a jódolgukat!

Igazságtalan vagyok, mert tudom, nem a jódolguk, hanem az ésszerű számítás és a Bécsbe férhez ment volt válogatott kosaras családszeretetének felhasználása adott ötleteket nekik, mindenben a jót, a minőséget akarták az akkoriban épp, rohadtul változó világban.

Ez a törekvés vetetett velük zsíros, fekete földet a szeméttelepre épült lakótelep félpinányi (irodalmilag zsebkendőnyi) telkére, olyan tizenöt centis terítésben, s ezt vetették fűmaggal, hogy pázsit legyen, mert polgárcsaládhoz illik az, nagyon.

Amivel nem számoltak, az a mindenkori magyar valóság, az ügyeskedés, az add el a szart nagy pénzért és kaszálj, de gyorsan mentalitás. A föld fertőzött volt, cserebogárpajorral fertőzött, valami élkepesztően magas százalékban. A cserebogár több évet él a földben, a föld alatt, míg végül, három-négy év után tömegesen rajzik.

Eladóim javára írom, hogy nem egyetlen vevőként lettek bepalizva. A környéken hét telket ismerek, akik ugyanonnan kaptak szállítmányt, aki a rajzás örömét velem a beköltözöttel együtt élhették meg.

El nem tudod képzelni, mi volt itt! Szálltak a dögök, mint a muslicák! Seprűvel verdestem le őket, több ötliteres üveg megtelt velük. Egy intenzív, három napos rajzás után még egy ráadás (lásd TV reklámok) hét volt a jutalom.

Én is városi gyerek, nem sokat értettem a cserebogárhoz. A következő évben megismétlődött minden ugyanúgy, menetrend szerint. Akkor éreztem először, vagy tűröm, vagy teszek ellene. Olcsó megoldások híveként megástam a zsebkendőt, begyűjtöttem, elpattintottam a pajorokat, újra vetettem a kertet új fűvel.

Nem volt elég!

Mikor harmadik évben is rám jött az átok, már Horngyuszi koronáját is rég levették. Ezt a részét, mármint a koronát értettem, mert demokrata, pláne szoci ne használjon royalista smukkot, ha a fején viselhetné, meg igazolással, akkor se ne! Az átokkal magával vívtam a harcom, vagy zöld gyep, vagy cserebogarak.

Eszembe jutott egy alku. A rokonság ad mérget, veszik, vagy termelik önzsírban, kit érdekel, s én földet cserélek. Negyven centit gyalult le, vitt el cigány barátom, két teherautóval, Kamaz. Az alapot méreggel szórtuk be, szabályos papírral, és kaptam horányi homokot, mert az ugyan nem termőképes, de stiklieiről ismert barátomnak úgy érte meg.

Bevetettem városi gyerekként fűmaggal, ki is pusztult, foltos lett mint a hiéna.

Itt kezdődik a kert története.

Elgondolkodtam a földön, a barátom szerzett-hozott jellemhibáin, s a szeretetet nem feledve új kiutat találtam. Szar földön, épp, vagy alig termőképesen az éljen, ami az eredeti környezetében is megél.

Elkezdtem a viráglopást.

Horányi sétáim során kurvára utánanéztem, mi terem a homokon. Néha jegyzeteltem, néha nem. Csak a fehérvirágú magyar szegfűhöz nem nyúltam, olyigen ritka növény, de a többi, jött velem átvészelni a pénzért mindenhol meghágott rendszerváltozásokat, új hazába.

Először a kiskéssel körbeásott fürtös gyöngyike hagymák, aztán a csodakék égvirág, a nyarat végigvirágzó vadlen. Pár tő pinavirág, tudod, a szirmain szőrös leánykökörcsin, majd éveke rá a nehezen megtalált lila ökörfarkkóró. Díszítésnek mélybordó konkoly. Búzát nem vettetem, itt a konkoly nem átok. És a későn megtalált, de megtalált, hozzád engem is mindennel kötő, gyermekkorod virága, a Babócsáról oly messzire, a Szigetre is elkerült vadnárcisz. Hatvanegy, számolt induló hagymával. Törvényt szegtem és virágát védtem, túlélést adtam pár ritkaságnak. Igaz, rám bizonyítani a törvénysértést nehéz.....

Van színváltó ibolyám, kékben indít és rózsaszínre vált. A mályva elvadult példányai is kaptak helyet, és évente, magról vetem az erdőben szedett, egyéves szellőrózsa magjait. Tele vagyok lopott, évente terjeszkedő hóvirággal, és a törpeszárú, igazi, sárga kankalin is itt nyílik, a kertben. Cserebogárpajor, meg kifejlett bogi sehol. Eltűntek, mint a védett kosborfajta a mellettünk lévő kutyafuttatón, amit jó gazdaként az önkormányzat virágzáskor, meg az után is kaszál.

Idei terv, hogy a legyalult gátoldalunkból átmenekítek még öt hagyma colhicumot, kökörcsint, őszit. A hagymája negyven centivel van a föld alatt, kiásása sem egyszerű.

Ha sikerül, jövőre buja zöld tulipánlevelekkel indít, mind majd tavasszal. Elszárad aztán mind a levél. Csak azért, hogy augusztus végén, a semmiből kinövő, szép, mérges virágával mutassa, elmentek a fecskék. Jön a tél.


Kertemben kihalt a tulipánfa. Nem érezte otthon magát a leander, kétszer égettem ki hortenziám. Úri növények paraszt-egóhoz. Ők nem akartak velem maradni, nem csak én voltam buta.

A pitypang virágát ma is leszedem reggelente, mert a növény okos. Ha nem hagyják teremni, átvándorol a szomszéd telkire.

Van eredeti és visszavadosított ciklámenem. Igényesek, figyelek rájuk. A pinányi (irodalmilag zsebkendőnyi) területen tudják, ismerik, alkalmazzák az együttélés szabályait.

Csak a gyöngyvirág, a te, nekem, az énvirágom hagyom burjánzani, mert miért ne már, erre a kis, rövid időre! :) Vár egy csokornyi, mire megérkezel!

Szeretlek, Livi!


Vörös flepni is lehet, de most ültettem ki egy osztályidegen rododendront a vadak közé. Gondozom majd, hogy adjak esélyt, tűznek és víznek is összejönni egy élhetőbb, szépségeimre települő, romlott, orbán-világban.


Balog Gábor

-csataloo-

2o14.o4.19.