Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 212

 

 

001--14-.jpg

 

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 212


Amolyan kényszer, Kedvesem, hogy újra ezt a formát választom: Jelentek.

Jelentek neked, a mellettem élőnek, mert az idő fogy, a szélre tett szó, az esti beszélgetések mondatai elvesznek előbb-utóbb a velünk ballagóban. A hosszú történeket részletei elvesznek, a történet is kopik, és nem marad idővel más, csak a hangulat, az esték emléke.


Jelentek és mesélek, mert fontosnak tartom, mert kell, hogy maradjon valami arról az összevisszaságról, arról a kuszaságról, ami oda vezetett minket mindannyiunkat, ahol most vagyunk, a semmi szélire.

Tudod, persze, tudod, mikor megszülettél, a Hazánkat Magyar Népköztársaságnak hívták, a hatalom papíron a dolgozó népé volt. A „nagy” Szovjetunió árnyékéban a napi dolgokat, a politikát, a boldogulás milyenségét egy Pártnak nevezett szűk elit vezetése, s azon belül egy nagy formátumú ember, vitatott és bukfencektől sem mentes életű személyiség, Kádár János határozta meg.

Egy eszme mentén folyt a kiválasztás és kiválasztódás, ki marad szar, kiből lesz kalaposinas. Az alapból csöppet sem unszimpatikus eszmét a történelem, a „felszabadítás”, a geopolitika és a mindig is mások felett uralkodni akaró, hatalmat szerezni akaró kisember törekvése megfejelte, megpatkolta, uralkodó pártideológiát csatolt hozzá, s nyerő csak abból lett, aki legjobban fújta a párt-katekizmust.

Tudod, olyan volt ez, mintha valami szakácskönyv előírta volna a létező háziasszonyoknak, csak az a húsleves ehető, amibe minden alkotóból pontosan, patikamérlegen kimérten csak annyi alapanyag kerül, mint azt a könyv írja, a többi méreg. Hozzáteszem, a szakácskönyv húslevesről beszélt, erősen húshiányos időkben, úgy, hogy hús-pótléknak vagy a semmit, vagy a messzi jövőt kínálta.

A világ változott körülöttünk. A soha meg nem valósult szocializmust, az így-úgy lerakott alapokat erodálta az emberi érvényesülés lehetőségét kevesebb, vagy a szabadság-érzéshez jobban illő korlátokkal működő pénzvilág ereje, mobilitása, progresszivitása. A szomszéd húslevese finomabb volt, sőt, hús is volt benne jócskán.

Közelebb kerültek egymáshoz a konyhák, jobban beleláttunk a szomszéd fazékéba és mi is ácsingóztunk arra az aranylón sárga illatos csodára.

A húshiány miatt csencselőket akasztottak a testvéri lengyeleknél a nyolcvanas évek elején-közepén. Nálunk meggymagos zsenit zártak börtönbe, zsíroskenyeret csempészett a csepeli munkás a Lenin-szobor kitartott kezébe.

Érett, és eljött a változás.

Tíz alig múltál, mikor hosszú, tárgyalásos folyamat végén egy szarember kikiabálta a Magyar Köztársaságot, megszűnt a nyolcszázezres tagságú MSZMP. Szabad választásokat írtak ki, és a változást, a Nyugathoz igazodj-at választók akarata hozta meg. A nagy formátumú politikus megbolondult, meghalt, jöttek helyette azok, akik.

A baloldalról szeretnék mesélni neked, most csak arról.

A változásnak nekiinduló országnak ugyanúgy kb. nyolcmillió választópolgára volt, mint ma. Nem egészen ötmillió embernek volt késztetése, bátorsága szavazni. A baloldalt amit zömmel a korábbi párttagok adtak, felosztotta, megosztotta a korábbi állampárt szétesése. A vonalasak, akiket mai napig is kommunistáz jó pár szekta, még a régi néven kaptak száznyolcvanezer zsetont, az új formációs párt-reformerek háromszor annyit, és közel száznyolcvannal zártak a régi-új nosztalgiapárt támogatói, a szociáldemokraták. A többnyire jó konyhai szabályok alapján működő választási rendszer a vörös és a fehérrrépát kihagyta a levesből, az ötszáz negyvenezres hús bejutott. Harminchárom képviselővel a háromszáznyolcvanhat között.

Miféle arcok voltak ott, a harminchárom között?

Néhány nagy öreg, mint az ős-kommunista Demény Pál, a börtönöket megjárt, Nyers Rezső a reformok atyja, vagy Vitányi Iván a szocialista gondolkodás megújulásának követelője. A váltás éveinek feltörekvő, rendkívül tehetséges apparátcsikai, a képzett szakácsok, Horn Gyula, Kovács László, Békesi László, Kósáné Kovács Magda, Gál Zoltán. Fiatalok meggyőződéssel, vagy anélkül, Hámori Csaba, Kiss Péter, Tabajdi Csaba, Filló Pál, ki több, ki kevesebb tehetséggel a politikusi szerepre. Pár tudós, mint Daróczy Zoltán, a matematikus, vagy Ormos Mária, a történész és egy csoda is, Nagy Attila, a színész.

Orromra koppinthatsz, keresheted a minden fazék körül megfordult, főszakács címet áhítozó Pozsgay-t! Hol van az, aki reklámarca volt a pártnak? Ott volt az indulásnál, ott bizony! Fahéjjal teli kosárkájával mászkált a fazék körül, kínálgatta a maga és portékája hasznosítását, hogy csak ő, meg a mézesmáz a megoldás, aztán, mikor senkinek nem kellett, lelépett-kilépett.

Szóval, Livusom, ilyen volt a nagy csapat. Harminchárom fő.

Közöttük még egy sem igazi vezető, karanténban az egész bagázs.

Nekiláttak, dolgoztak ezerrel.

Négy antalli keserves év, a másfél millió munkáját vesztő elkeseredettsége, a nosztalgia is törvényszerűvé tette, hogy kinevelték, hagyták kinevelődni maguk között a királyt, a szakácssipkát nyaktartó abroncsra cserélő pragmatikus kisember-pártit, Horn Gyulát. Az abroncsra, lehet már, vagy még nem emlékszel, hisz amolyan alig LGT-dal korú lehettél, mikor Saab 95-ösével Miskolc felől haza, belehajtott egy véletlenül az úton, kanyarban hagyott, meghibásodott bazi nagy teherautóba. Életben maradt – kapott koronát. Viselte a győzelemig.


Új fazék, új húsleves. Megfőztük magunknak 94-et is a választásokon.

Ötszázezerrel többen mentek el szavazni, mint az első szabadon! Egymillió négyszázezret gyűjtött a rendszerváltó kurzus három konzervatív pártja, hatszázat a kurzusvezető antalli maradvány, négyet-négyet az elbohócosodó kisgazdák és a magukat keresztényként árulók. Érdekes, hogy ugyanígy egymillió négyszázezret kaptak a magyar liberálisok, a rendszerváltó SZDSZ és az akkor még magukat liberálisnak hívó későbbi maffiózók, a fideSS.

A NÉP ragyogott a boldogságtól, saját sikerében fürdött, aki szavazott. Mi több, az abszolút többséget, 54 százalékot elérő győztest arra is rákényszerítették (?), kormányozzon együtt korábbi ellenlábasával, tűz a vízzel, okos, megfontolt elvek alapján. Láss csodát, követelését elérte!

Milyen arcok voltak itt, ekkor a baloldalon?

Horn, Kovács, Vitányi, Suchman, Kósáné, Békesi, Nyers a fontosabb, nekem jó arcok közül – nem sértve sokakat, akiket nem bírna el egy hosszú felsorolás. Közülük Horn és Kovács kiemelkedő, vezér típusú egyéniség.

Lendvai, Toller, Vancsik, Kökény, az új remények. A létszámnövekedéssel a felhígulás is megjelenik. Képviselő lesz Baja, Boldvai Puch, képviselő számtalan, csak pár évre, arra is minek megismert, ismeretlen arc. Ilyen a változás anatómiája.

Itt is van beépült rákfene, a bukfences kedvenc, a kis csintalan, meg Nyakó, de itt is van csoda, Donáth László, a lelkész is.

A fazék nem lett nagyobb, van két főszakács is, egy igencsak főszakács, a Gyuszi, meg a másod-főszakács, aki igencsak más elveket vall a húslevesről, mint az első, de főznek rendületlenül, ha már a haza megkövetelte, s főznek nem is oly rosszul!

A kondér, akarom mondani a fazék körül persze ott ólálkodna az összes levitézlett, kirúgott séf, meg a főzést, mint aktust nagy ívben lesajnáló, liberálisból „húdekereszténnyé” vedlő fideSS, akiket csak a kondér, s benne örök időkre a konc érdekel.

Van vezérünk, megy a szekér, ha döcög is alapon.

Jött 1998.

A bukás.

Nyolc évvel a váltás után még mindig kap 18o ezer szavazatot az egyarcos kövület, a Thürmer -féle Munkáspárt. Hiába gatyába rázott gazdaság, stabilizálódás, kétszázezer szavazót veszít a nagyobbik, a rózsaszín és hatszázötvenezret a kisebbik, a madaras szakács. Nyolc év alatt egymillió választót veszít szavazóiból a tulipán. Romjaikon a parlamentbe kerül a nyíltan szélsőjobb előfutára, Csurka. Maradt ugyan keresztény is az országban, de az, csak vallási meggyőződés, számokban, pártban már csak a név létezik. 116 ezren szavaztak oda. Hol van hát a bukást kiváltó elvándorlók hada? Bizony, a fő demagógnál, a köpönyegforgatónál!

Nyolcszázezer szavazóval, mondhatnám, egy MSZMP tagsággal növelték szavazóik számát, s keserves, de csöppet sem nehezen bizonyítható igazság, hogy főleg olyan liberális szavazatokkal, amit a rózsaszín-madaras paktumot elvből ellenző, egykor madarasok adtak.

Kétszázezerrel nőtt a bohóc szavazóinak száma is, amit – nem vagyok politológus – magyarázni, bizony nem tudok. Talán nem is lehet. A magyar szavazó már csak ilyen.

Egy kis számolás s máris ellenzékben vagyunk!

Arcok a baloldalon az új kurzusra?

Laposodunk, zsugorodnak.

Horn már nem Horn. Fogy a lendület, öregszünk. Csintalankodunk. Marad Baja, Tabajdi, megjelenik Zuschlag. Tóbiás, Szekeres, Szanyi.... Lendvai egyre jön föl, egyre jobb.

Most elvonulok, Livus, dolog lesz a mai vacsorával! Tudjuk, főzök én is. Nem mesterszakácsként, de ehetőt. Itt a hűtőben a ledarált lapocka, pilményit kell rittyentenem belőle de sürgősen! Nem várhat délig. A műveletet, tudod, utálom, mert macerás meggyúrni a tésztát, meg szaggatni, ragasztgatni, de mit csináljak, ha a készterméket meg imádom? Kompromisszumot kössek magammal? Ha csinálok egy jó kelkáposzta-főzeléket, ahhoz ritka jól megy a fasírt, s azzal kevesebb a munka! Dilemma! Azt hiszem, a pilményinél maradok. Ha elunom, a maradék húsból lesz fasírt.

Itt vagyok újra a gép előtt, Kedvesem!

Mindössze két óra volt az elszakadás a jó arc-rossz arc nyerő vagy vesztő világának kényszeres vonz-köréből. A kajával semmire nem jutottam. A boltban ledarált lapockát ugyan bekevertem apróra vágott hagymával, sóztam, borsoztam, adtam hozzá ragasztéknak két tojást is, összegyúrtam,, ahogy illik, de az utolsó pillanatban beütött a tőzsdekrach!

Túl nagynak találtam a darálék méretét (maximalizmus a munkavégzésben, ahogy az élvezetben is) így előkaptam a húsdarálót, mondom, ledarálom rajta a masszát egy kisebb lyukú formáción. Egy lett az ötlet a tettel, -valami dalszövegből, ha jól emlékszem -elő a jó öreg Mounilex, amit még az ifjú horni érában vettem K.Robi jutalompénzén. Állítgatnám össze, de bárhogy is állítom, tiszta 2o14-es összefogás képlet: Valami nagyon hiányzott belőle.

Mi??? Csak a kés! A vágóél, a nyiszáló, nyeszetelő, a lelke mindennek, forgásnak, csavarmenetnek, apróra lyuggatott áteresztőfelületnek.
Mi a teendő, kérdezte volna Vé Lenin! Mi a teendő, szart volna rá sok mesterszakácsom, balos képviselők, különféle érák parlamenti padsoraiból.

Igaz, ez utóbbin elgondolkodtam. Mit mondott volna adott helyzetben a teoretikus, aki nem szégyellt kampányolni 9o-ben a bukottnak látszó eszme mellett, mit mondott volna Vitányi Iván? Elintézte volna a lenini kilincses idézettel, mármint, ami nem megy, ne erőltessük? Mit mondott volna a rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnök, a szememben nudli és nem jellem Németh Miklós? Mielőtt berágsz, hogy hülyeség ilyenbe egy némethmikit bevonni, csak hozzáteszem, ő buktatta meg az Közgázon egyedül Esztert, akinek a kisujjában is több volt makrogazgaságilag is, mint hatvankét némethmikiben. :)

Nekiláttam volna dühömben és elkeseredésemben csapkodni, de az elme, az esetek nagy százalékában győz a dühön. Elképzeltem Csintalant, amit két bukfenc között adják fel neki a feladvány, most mit húzol dagadtfejű? Játszottam a gondolattal, hogy kötné össze az alkatrészgyártás fontosságával a foglalkoztatás-és beruházáspolitikát Manóka, tudod, a Békesi, Mit szólna adott esetben, hogy vágná képen az asszonyt a magyar lábra magyar zokni sok volt és van jeles képviselője, zagyva csurka, vona, balczó, meg a többi nemzetrontó.

Kutattam mindenütt a késért. Eredmény, mint Mesterházy miniszterelnök-jelöltnek. Mint a tisztességes Kolber sikere Kaposváron a tróger ellenében. Sőt, annyi sem.

Végül, hogy kiröhögtem magam, s talán az oda vissza telefonnal téged is sikerült megnyugtatni, hogy a szerelem és a szeretet sem ilyen piszlicsáré kés-elkallódásos dolgokon múlik. Az egész előkészített masszát visszaraktam a hűtőbe, amolyan kompromisszumként. Ha akarod kisütöd bárminek, és minden házastársi döntésed elfogadom, Jó férj vagyok! Én mondom! :) Te csak tudod! :)

A lényeg? Ma akkor lesz vacsora, ha beszállsz, és végigviszed bármerre azt, amit elterveztem. Csak akkor, ha akad rá késztetésed, ha nem vagy túl fáradt a napi munka után, ha nem települt rád a mások depressziója, Kedvesem! Én, politikus arcaim archivumában élőként majd kuktáskodom, ha kell, vagy mesélek tovább.

Eszemben sincs itt elemezni az orbáni átok első négy évét, Tudjuk milyen volt. Még maradt eszünk, meggyőzőerőnk, hogy sánta jelölttel is kiszavazzuk 2oo2-ben.

Pillantsunk bele!

Egymillióval több szavazat a balra (értsd MSZP) és egymillióval több szavazat a kisgazdákat, antallista kiesőket benyelő új, álkeresztény jobboldalra, a mindig is maffiacsírára. Stagnál lejtmenetében a Szadesz, az elvei mellett kitartó, de stagnál, sőt kiesik a küszöb alá a kétszázötvenezres szavazatgyűjtésével a Zsírtáltos is. Thürmert a korábbihoz képes hatvanezren felejtik el, elég volt a hülyeségből alapon. Józsi-bohóc bandája kap semmi százalékot, a megalkuvók, meg megkezdik beágyazódásuk a maffiakörökbe. Ott látszik élettér, Lebenschraum, ha tetszik, a megbúvóknak.

Mégis, ilyen tán sohasem volt! Majd hatmillióan merik vállalni, hogy szavaznak, majd hatmilliónak van késztetése, hogy szavazzon!

Miféle arcok jutottak nekünk?

Boldvai, Botka, meg Botka Lászlóné, Burány, meg az elavult Csiha Jutka. Csicsai Claudius Iván. Pariban velük Kiss Péter, Mesterházy Attila, Szili Katalin, és szinte természetesen Zuschlag János is.

Nyisd meg a fényképüket! Nézd meg, mennyi a szemükben az őszinteség!

Livus, a mi oldalunkon is vannak hülyék, meg gazemberek. Ebben nincs meglepő. A két alapfajta közül a sikeresebb pár hónappal-évvel tovább tudja leplezni milyenségét, de lebukik, biztosan!

Nézz egy cuslág szemébe! Találsz ott empátiát? Sziluska dettó.

Vannak érdekességek a 2oo2-es listán.

A győztes D-2o9-es, a negatívum. Kádár rendszerben csak slapaj, de ott van Gy, Németh Erzsi, a pozitív hozzáállás megtestesítője.

És ott van az időzített bomba, Simon Gábor is. Ilyen a felhígult, a zsebrejátszó baloldal, ilyen a győztes, aki akárhogy számoljuk, mit lopott, mit nem, szimpatikusabb, mint az erőből lenyomásos módszerrel tolvajok-rablók.


Ahogy mesélem neked az arcokat, már alig-alig jut ember, akire ne lenne köpni ingerenciám, de visz a szekér, visz a hit, a baloldal eszmeiségének, a szolidaritásnak hite.

2oo6.

Választás bukott D-2o9 után, választás, soha nem látott fideSS-es hazugságkampány, hajszálon függve, Damoklesz kardja alatt.

Mindenki ellenünk. A kokárdás bigottak, a hídlezárók, a fanyalgók, a törpe hónaljszőrzeteböl kinevelt hendék, ilyen-olyan atyák, a klérus, a senkiházak.

Új ember nyert egy dallal.

Igen-igen!

Nézzük a háttérarcait!

Mind a régiek, alig egy új. Nyerünk.


A prominensek közül csak párat próbálok kiemelni. Az Ungár személyiséget lehető legrosszabb, leghamisabb pózban lelopó Vadai Ágnest, és az újraválasztott Cúslágot, a Janit. Ha ők bejutnak, kit érdekel Kolber, Toller, Újhelyi tisztessége, Steiner Pál pragmatizmusa, Suchman következetessége, Horn Gyula elmúló élete????

Kivel indít kormányzást a majdnem kintről hozott öszödibeszédes, aki tiszta vizet akart önteni a pohárba? Kiss Péterrel, Boldvaival, Puch-al, Bajaferivel, vagy a Hagyó jellemekkel? Esetleg szekeresimrékkel, szilikatikkal?


Itt voltak mind a balos ellenlábasok, Livusom, itt a 2o14-es választáson is. Kit bevitt a butaság lendkereke a jelöltek közé, kit önzése szelektált, hogy új pártfomációban induljon, vegyen el szavazatot a nyerésre amúgy is képtelen, széthúzásra hajlamos tömbtől.

Látod, most se fasírt, se pilményi, csak a Moulinex VH3-as késhiánya a tény. Húslevest meg nem főzök sehogy-se nem!

Alig egy óra, és hazaérsz.

Leszidsz, vagy beállsz mellém pont két percet búslakodni az elvesztett vacsoraterven, aztán megeresztesz egy szokott, Livis-mosolyt, és mindketten tudjuk majd, az élet megy tovább, az átok nem tart örökké.

Lesz még ünnep a világon!

Akkor is, ha mint balos, holnap, vagy holnapután veszem a fáradtságot és leírom, mi az amit látok a romokon, személyre lebontva. Agonizáló MSZP és egyetlen megmaradt, következetes DK-t sem kímélve.


Ne bánts, ha politizálok, Livi!

Simogass meg, hagyd rám, hadd legyek ritka pillanatra hülye. Vagy hozzáértő!


Balog Gábor

-csataloo-

2o14.o4.11.