Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ISZAP-REFLEXEIM

Mári néni elesett.
Combnyaktörés. Korában köznapi eset.
Költők, korábban
nagyritkán írtak verseket
vis maior köznyomorról.

Elég volt annyi,
a macska dorombol kemence-padkán,
szundít vörös kakas, kémény mellett a zsúpban,
megint világot rengető bajom van,
hol Lédával, hol Júliával,
s ki-ki beszedte jussát, 
írását örökkévalóságba rejtő pengő forintját,
filléresen.

Ma minden fűzfa-sarjadék
sopánkodik. Kiút? Nem jut.
Észből, rímből, rímtelenségből sem futja,
egyetlen végigvitt, ép gondolatra.
A gyász, hiány, a lúgban oldott sok lelkes-tetem,
csupáncsak’ téma.

Hiszik,
a sorvetőnek babért terem, ha elvetik,
magjait mások bajának.
Aktuálisan.
„Jönnek a kínaiak”. Nagyanyám mondta.
Dettó, aktuálisan.

Mondtam én sokszor.
Gyenge a hangom, hogy megakadjon,
két, magában bízó idegen fül között.
Gyenge.
Erőt kéne adnom, kéretlen tanácsot,
mint a költők.
Látok.
Hallok is.

Bennem nem találsz semmi „kozmikust”.
Világégés se nincs.
A tavon, a szél hajtotta fodrok sem
életkép, ha írom.
Megjegyzem, ritkán teszem,
mert félek a giccstől.

Tegnap, úgy ötszázak életét
döntötte romba otromba haszonlesés.
Mi az az ötszáz?
Mennyien vagyunk?
Mennyien dagonyázunk, nem disznó-fajta,
itt maradt, tovább szervesen élő,
szervezkedő, vörös iszapban?

Hal vagyok. Maradok nem szcientológus,
inkább kenyér,  ritka olvasónak.
Hallgattam tegnap országos adás
senkijét humorizálni, mi jó a jónak,
s csak csöpp folyó,
fél-patak, lett élhetetlen.

Ez van. Elérhetetlen, mint volt eddig is
a  ráció.

Hajrá magyarok!
Hajrá én!
Hajrá, önveszejtő, fingom gázkibocsátás kvótába számító,
babjaimra, kedvenc, lencse-csülökre
gipsszel, ecetsavakkal  érkező megmentők!
Horgászhatok majd jövőre,
kicsit Győr fölött,
aszott kukaccal?

Lecsukni, téglát tapogatni
börtön falában, felelőst, ítélhetőn megnevezni,
úgy sem tudtok!

Mári néni elesett.
Combnyaktörés.
Ne figyelj kicsinke sorsra,
és garantáltan elvesztett minden jövöd!

-csataloo-
Balog Gábor
2010.10.08.