Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

HÁZ-, TŰZ-NÉZŐBEN

 

Három méterrel majdani házam fölött a láb.

Még léleklakottan porhüvelyem.

Szellem remegését

még rezgéssé alakítja a hangom,

szemem számos szempárnak tarja a tükröt.

 

Kezemen hús. Ma mérhető kilóra

egy röpke pásztoróra, simogatást ha oszt.

Nyelvem, gátja-patakja szavaknak

ma még.

Kereshet párt is, hogy négy ajak között

En garde! Vívódjon örök eldöntetlen asszó

boldog, szerelmes, vagy csaló

bajnokaként.

 

Miként az írás mondja: minden földi hatalomra

eljön a vég is.

Fent páholyból nézik elhivatottak:

Rossz szerepekben, rossz dramaturggal

játszunk fércműveket.

Egymásnak – magunknak.

Bennünk reked a szó, a vesszőt elhibázzuk,

és hiába súgó,

rendre elfelejtjük a slusszpoént.

A meghajláshoz sem értünk,

de várjuk a tapsot, mint a Miatyánkban

a szabadítsmeg’-et.

 

A házam már rég kész.

Talpamnak adta a támaszt

tétova első lépéseimen.

Nagy béke lakik odalenn.

Tudom.

Kérdezheted: És a szellem?

Majd elszáll jó pokolokra.

Szakmát tanul! Egyszerre kettőt.

Fűtője lesz Ő kormos nagy tüzeknek,

és bennük is égve,

kertészkén nevel majd almát

új, örök Évák nagy kedveire.

 

-csataloo-

BGJ.2009.06.05.