Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


FÁRAÓK VIDÉKÉN

FÁRAÓK VIDÉKÉN

 

Megjártam Ízisz-Ozirisz honát.

Régen.

A februári égen

hazatérésre kész fecskék

gyülekeztek.

A Nílus, amolyan Duna nagyságú volt,

a városban csak elvétve voltak keresztek,

más világ.

 

Kilincseltem az előkelőnél

és Hazám hasznára kalkuláltam a baksist,

mondták, az üzlettel jól jár

a nép, természetesen Mubarak is,

vagy tágabb családja.

 

Egyik rokon elvitt Gizába.

s sanda mosollyal üdvözöltem a szfinxet,

elvégre macska.

A késő estében vésett szeméből

lőtt orral nézett semmibe.

Az afrikai éjszaka

lézerfényeket varázsolt

a nagy Kheopszra, bőgött a sötétben pár teve,

s durrdefektes kocsinkra

sallert ragasztott

fontért pár fontos fellah.

 

Belém köthetsz, hogy az paraszt,

nem ért kerékcseréhez,

de én éltem át,

így logikus,  ésszel érvelő hogyisvolt mesédhez

hozzá nem teszek  semmit.

 

A főpályaudvaron ért másnap reggele.

Kíváncsiság,

bazárbejárás, ki tudja mifene vitt oda.

Dőlt a burnuszos, plusz némi aktatáska,

és fehér egyenruhában

géppisztolyos Hórusz-vitézek vigyáztak

egykor sáskajárt vidékre.

A rendre.

Én, csendben szemmel fotóztam

a rozsdaette, tömött kocsikkal befutó

Ganz vonatot.

 

Hazagondoltam ott is,

akkor is.

Lehet, Széth vár rám

utamnak végén Péter helyett.

Lehet, senki sem.

Ki tudja?

Magyar vagyok.

Nálunk Emese álmánál megállt az élet.

Azóta álmodunk.

 

Balog Gábor

-csataloo-

2011.04.01.