Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


CSAK LÁTNI KELL

 

 

anwhite.gif

FELISMERÉS

 

Egyre csak

mondták, mondták, mondták,

s a történetek változatossága maga volt a monotónia,

de mondták tovább,

hogy keresni, szeretni kell az Istent,

mert az Írás így,

meg úgy,

örök érvénnyel mondja és mondja…

 

Én hallgattam.

Csönd a kakofóniában.

Szóló a kardalban a hallgatásom, aztán nem bírtam tovább.

Kirittyentettem egy áriát,

hogy keresi a rosseb,

mert itt vagyok, a megbékélés háza-templomában,

érzem és látom, hogy itt lakik!

Elég, ha ránézek a keresztre felfutott szőlőindára

és tudom,

a tavalyról összetöpörödött pár fürt tőkén hagyott szőlőn,

a mazsolában is ott lakik,

és ha itt hagyom ezt a házat és az önvallomások fájdalmait

az eső február végi mosdatására cserélem,

vagy az olvadó hó piszkosfehér maradékát nézem,

hát azokban is lakik,

meg a monostori réten, a színét visszanyert fűben,

a fűzfarügyben is.

Az elballagó folyóban,

a menetrend szerint partról-partra pókozó hajóban,

a kisfelesben, amit Tibor kap be reggelente,

a rendetlenségben,

amire lecserélte elődje pedantériáját,

a rendteremtő kézben, ami kivágta

lányom vadon nőtt orgonáját,

mind ott lakik.

 

És láthatom teljes alakban bármikor,

hiszen a rét, a fű, a folyó, a rendetlenség és a rend is örök,

de végső menedékként

ott a tükör,

s elég csak belenéznem,

mert bennem is ott él.

Tessék.

Látható!

 

Balog Gábor

-csataloo-

2013.02.25.