Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

 

BOHÓC, ZÁRÁS ELŐTT

 

 

Egyre kevesebb a szál, ami itt tart.

Ökörnyálfonál bölcsőmből rég kinőttem.

Fék kérgében, repedésekben éltem,

tanúja tavaszoknak,

zsákmányszerzője sokszikrás nyaraknak,

embererdő-lakó.

 

Vettem és adtam.

Mindenből, ami kapható, volt,

vagy az ma is. Hamis pénzt

el nem fogadtam, csak ritkán,

és bóvliból sem gyűjtögettem

túl sokat polcaimra. Tisztán

próbáltam élni.

 

A velemlakókat többnyire szerettem,

nem voltam kannibál, embert nem ettem.

Vonzottam lelkes lelkeket.

Vagyonért versenyt nem futottam,

időnként révbe jutottam,

zsongó zsizsegtetés sok nő ölében.

 

Hittem is. Ezt, meg azt

nagy betűs szavakban. Fagyban olvadást,

mozdulatlanságban a változást,

zárt kötésekben kitárulkozást,

festők képvilágában az ecsetvonást

és halandóként a halhatatlan Istent.

 

Ma mindent le kéne tagadnom.

Visszaadnom

a bölcsőből rám maradt csörgőt,

szerzett, kiérdemelt,

tiszttel viselt bohócsapkát az útról,

és az arcomra ráncolsult mindigmosolyt.

 

A könnyet, ha emlékszem „volt olyanra”,

megtarthatom.

 

-csataloo-

BGJ.2009.04.29.

http://www.youtube.com/watch?v=v8ayPz1bdng