Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

BENN, VAGY KINN

 

Ötször estem el.

Először Ausburgnál, aztán jött Muhi.

Könnyű mondani,

erősnek kellett volna lennem,

nem elfelejteni sztyeppe népek

szarvasűző, gyors lovai

könnyű futását,

megtartani valami letűntet.

A felejtés sokszor visszaüthet,

s olyankor fáj nagyon.

 

Mohácsig dicsben haladtam, bandukoltam.

Volt jó sorom,

a rosszban is akadt legény a gáton,

négy folyón átnyúló nagy határon

tenni sok rovást.

 

Volt okos és felejthető királyom.

Honos és külhoni.

Arany mezőimen

dolgos kéz teremtett életet, sokat.

Uraknak, papnak.

Kicsit, megmaradtat maguknak félretéve.

Cserébe

Kálmán eljutott Dalmáciába,

Leprás Lajos Polóniába,

és volt négy, egy sem hajózott tengerem.

Zsigmond nagy, nyugati álma?

Megásott verem.

Jagellók, dobzsék tehetségtelenségén

későn, késetten terem

magyar virág magyarnak.

Hiába Várna, Koszovó Pole,

Nándorfehérvár győzelmét

egy olasz, vagy félig az pápa már

Jan Kapisztrán tetteként önti harangba.

 

Haragba’ voltam a sorssal,

néhány nagy földbirtokossal nem kötöttem

lélek alkut? Ki tudja!

Jött Dózsa, vasszéken lángoló és jött Mohács.

Harmadszor estem el.

Szűk lett határból szabott nagykabát százötven évre.

 

A közbenső, máig is tartó időben?

Éltem.

Hordoztam eszmét, tettet is.

Kicsit zászlója lettem új szeleknek.

Csak Pask’evics tudott legyűrni,

mégis vesztett.

Mécses nem neki gyúl

a Batthyány téren.

 

A világ? Köröttem, nem értem változott.

Poshadt, elátkozott berögződésekben éltem

meg nagy háborút.

Hiába talpraállás előtte,

bérces határaim régi testvérek

karanténjába tette Trianon.

József lettem, az eladott.

Nem szólt

sem csengő a nyakban, sem lélekharang.

Értem Benjámin se szólt.

 

Az idő? Elmúlt felettem.

Megöregedtem. Bolhaként hadat üzentem nagyoknak.

Vesztettem.

A hadisarcot rendben kifizettem.

Elviseltem egy rákosit.

Dongakészítővel új kiutat kerestem

hamis kordák között.

 

Ötször estem el, de lettem

zászlóshajója új szeleknek

Hittem, ha földembe vetnek,

lesz kalász!

Elhitettem megannyi fényre áhítóval,

az összetartozás mindennél többet ér!

Akkor is, ha csendben lenéznek.

 

Most? Oda hit, oda kenyér!

Vagy csendben meghalok,

vagy újrakezdek.

Mindent elfelejtek és nem ránc lesz

többé arcomon sok rajzolt határ.

Rájöttem!

Ideje kilépni már!

 

Szervuszt mondanék, de nem megy!

Szolgád nem, csak lakód,

jobb sorsot, önállót álmodó

éked maradnék, saját, szerzett, megélt jogon,

Európa!

 

-csataloo-

BGJ.2009.11.08.