BÁL
Ott sorakoznak mind, palotáshoz
cifra ruhában az emlékeim.
Bál éjszaka van februárban
koponyám széles ürege - terem
benne helyük bérelten adott.
A sok folyosón, lezárt
lakatok mind leverve.
Jöhetnek elő!
Jönnek is sorban
az éjjeli maszkok
álarc takar időt
megjelenést.
Szebbít, ha kell,
és szoknyafodorba
rejti a rég megtagadottat.
Az üreg szülötte valamennyi
én alkottam
hozzám közeli mind
kinek, mi a súlya
csak hangulatom
mérlege dönti.
Látom, a szándék
- vidítani jönnek
és kész keresztre feszülni
értem a zöm -
de szemükben érzem a
félszt: a misszió
tánc hozadéka kétesélyes.
A múltat látni
sokszor nem öröm!
Régi hibák nőnek piramissá
előttük kopottan kuporog
lőtt orrú macskám, a szfinx
magasztos zene szép ütemébe
csukott szájjal is
belenyávog.
Tartsuk meg
az éjjeli bált most!
Táncoljatok, emlékeim!
Minden szerelmem
hajdani képe
fogd kezén az utánad jövőt,
s a fáklyavivőt
próbáld meg nem utálni!
Te hajnali napfény
fodra folyón
vidd táncba az éjszaka árnyát
Te hang, gyermekem
egykori hangja
sikító süvöltő
nyárbani füttyszó
te a csendet
(mi kedvesem mellett
az aktus után lett
seregeteknek jó katonája)
a csendet öleld!
Tartsatok őrülten felszabadult
agyamegbomlott víg mulatást
folyjék a bor, a cehhet én állom
mert rendet és elszámolást
kívánok tenni fejemben
hogy megtehessem
az átlagolást!
BGJ.2006.02.26.
