ÚJ VONAT
Nagy barátom, Bránerkamilló
ül a bakon,
a kor technikája alatta,
nem húsvérlovak, csak lóerők,
ahogy vonatom,
a megálmodott,
belesiklik az éjszakába,
és Kamilló ott fenn, magason,
csak néz mereven előre,
jelzőt figyelve,
mert végre egyszer,
most nem ő a vezetett,
álmát kiélheti.
Hej, Kamilló! Én itt utas!
Mutass valami szépet, repíts át
minden gondokon,
ne állj meg semmi városon,
se most épülőn,
se leégett házak üszkén,
viseld a kölcsönsapkát büszkén!
Embléma villog:
Magyar Vasút!
Neked, majd mindig
zöldre vált a jelző,
és hiába tudjuk kort elemző
kocsmázás második söre után:
tamponban kell inkább utazni,
mert több a lé, többen veszik,
jobban eladható a munka,
vagy látszata:
Megyünk tovább!
Vezess, hisz oly egyenes
most a sínpár!
Tudod te is, meg én is,
a végállomás csak mese,
csak robog velünk
a te-meg én vonatom,
és nincs szundi egyet,
az is felesleges!
Nagy nap! Kivételes!
Ma rólad szól sín, a hajtás,
mindig megszabott,
más cél felé iramlás,
menetrend szerint,
késve mindenünnen.
Zakatolunk! Látod?
A türelem rózsát is terem.
BGJ. 2008.04.23.
(Megjegyzés:
A sortgatyás zseni emlékére)