Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

 

AZ ADÓS

 

 

A testét? Kirakta, mint árut a polcra.

Lelkét csomagolta nejlonszatyorba.

Az volt a kéznél éppen.

Az egészen megütközni nem kell

hisz ő is csak ember

váltana, válogatna, vetne

nagy néha aratna

ha érdekelné a napi robot.

Van könnyebb út.

Ahhoz szokott. Hullt pénzeső

lehetett ötletelni, kérten

kéretlen zsebretenni másét

vissza nem adhatót

s ha csöngetett a felszámoló

futhatott bedobni báját

magányát adni könnyel, hittel

elvetélt gyerekkel váltani váltót

jó forintra.

Csak azt kapja, mit megérdemel.

Lassú őrlésű malmok dolgoznak

bőrön, redőkön, és szemfedőkön

ügyködnek Párkák serényen.

Hibás? Hibás! Fennmaradásét

a mások álmát lopta

hagyta ússzon el kopott érzések

foglyaként önmaga.

Ma is van dallama, egyéni, visszanéző

hangos, új utat hirdető, meg beletörődő.

Mikor-milyen…..

Melyiket higgyem-vigyem, ha rátaláltam?

Csak polcra rakott testet,

vagy azt, amit elrejtett

hallgatásai harsonás csöndjeiben?

 

Öregedem. Nincs mit megbocsátanom.

Mert nincs mit.

És küldje csak, azt a „fedezet nélkülit”!

Befogadom!

 

 

-csataloo –

BGJ.2008.09.04.