Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

Kép

                             A kép Kopcsó Andrea művésznő alkotása

 

 AMATŐRKÖDÉSEID

 

Olvasom egy magát irodalmistának nevező, kiemelkedő tehetségű, jellemhibás írását. Miről szól?

Tényekről. Kimondott, kellemetlen igazságokról, amik léteznek, élnek. Az amatőr irodalomnak nevezett képtelenséget boncolgatja éles logikával, szenvedéllyel.

Maga, az írás publicisztika, de valahol mégis más. Nem a tiszta, lehiggadt, pontos elemzés. Hiányzanak belőle a kimondottakon túli elhallgatottak, a tükörbenézés fázisai, a bólintó beleegyezés, az elfogadlak, csak ne gyere közel ex-lex állapot önmagára vetített, kifelé és befelé is békét sugárzó nagy, twistolivéres’ Nagy Pecsétje.

 

Számolhatom, és számtanban nem vagyok rossz.

 

Ma, Magyarországon, olyan tizenötezernyi a rendszerességgel, irodalminak hitt munkákat megjelentetők száma. Olyan ötven körül vannak közülük a kor-kiválasztottak, a múlt. Az egzisztencia, a kontraszelekció, a pénzelt megjelenés önmaguk szervezetbe deklarált múmiái, a haszontalanság és középszerűség sikerdíjas semmitmondói. Jó háttérrel, erős bástyákkal.

 

Olyan másik ötven, köztük az itt említett irodalmista, egy új, merőben más nemzedék. Valamit tudnak. Írni. Ki ezt, ki azt. Élménybe tudják varázsolni a gondolatot, betű-láncban. Alkotnak prózát, amihez keveset értek, és írnak verseket. Hiszik magukat új királynak, megfellebbezhetetlen döntnöknek irodalomban. Sokban van igazuk!

 

Hiányérzetem volt az irodalmista írását végigrágva! Egyszerű tények hiányoztak! Olyanok, amik nem feltétlenül vezetnek sajtóperhez, de mindenképpen nevesített vállalásként mondják el, én ide, én oda tartozom, vagy épp arra világítanak rá, nem tartozom sehova.

 

Két csoportról írtam eddig.

Nem akarok beleesni a másnál hibaként kifogásolt, nevesítés nélküli isten-szerepbe! Én, az ego, csak magam fülével hallom a szépet, fogadom be, vagy teszem a szélre a mások írásában megfogantakat.

Lehetek szentségtörő? Ugyan mitől ne, ha erre a szerepre késztet a magammal hozott, naponta tanult és újratanult? Mondhatom semminek a Nobel-díjas Kertész középszint regényét, fütyülhetek két szájbatett’ ujjal egy Eszterházynak és vethetem tűzre a fércet, Jadviga összes párnáit, ha kell? Miért ne????

 

Köphetek, ugyanakkor olyanokon, akik politikusok segge fogdosásából lettek ismertek (relatív!) és elfogadottak! Ennyit és nem többet a státusz irodalmárokról.  A valóban nagyok kihaltak.

 

Mehetek lépéssel előre, nevesítve az újat! Hogy féltsem a hátam, csak olyant írnék, amit bizonyítottan hiszek. Verselőket vennék számba, legjobb tudásom szerint. Kezdeném Kelebi Kiss-el, Hargitai Kuli Tamással, Sévó Katyival. Folytatásban már hosszú a sor. Bereczki Mihály az áldott, a múltjaim őrző, Lubovszki Kazimír, a rejtőzködő. Szót ejthetnék Leleszi Balázs Karcsiról, a tiszta hangról egy más dimenzióban. Teszem. Szólhatok olyanokról, akikben él a tehetség. A csendszavú, kimért verselő Sárhelyi, a szangvinizmusokat sorokba jól tömörítő Brada, El Saig, a tudást, emberséget csendben zenélő Hatos, Tarpay, az önmagát időnként túlkereső Tóth,  Kőműves Klára, a robotos Mülléder Mari, a hihetetlenül kettős, de ritkajó Janáky, egy Vágai Mária és ráadásul egy sornyi nicknév, arctalanul. Szólhatnék költő páromról. Nem nevesítem. Szólhatnék Báder Juciról.

 

Mondom, úgy ötvenen lehetnek a rendszeresen fülembe fészkelő, szép írások megalkotói.

Hihetné az olvasó, utána semmi. Nem így van!

Jönnek a másodvonal feltörekvő, hittel és szívvel zenélő-író dalosai. Nagyik, komák, margók, vitorlák, toni-meg antibácsik akikből (ahogy wéberekből) sosem lesz mai szinten maradandó Hobó, de kedves a létük, mert írásaikban ott van a ritmus, a rím, a kínrím, a keserv, az örömédes alkotás iránti elkötelezettség. Neveket itt nem sorolok. Csak sértődés lenne jutalmam.

 

A zárt, számszerűsíthető lista után ott van a plebs, aki ír-olvas. Sokat, sok helyen.

Mondtam! Úgy tizenöt-ezren. Míg ír és olvas, addig se drogtanyák diszkóin csorog a nyála.

Így a jó!

Így a jó nekem.

Így szép a világom.

 

Adós vagyok a jelen írásban valamivel. Jellemhibáról pöntyögtem az elején. A nem nevesített irodalmista versben is utazna. Ott nem veszi észre, hogy echó-s szekér Forma egyben a sajátja. Mégis ítél. Beszél klikkesedésről és elfelejti, hányszor esett csapdájába a tömegnek. Ment, mert vitte a nyája, meggondolatlanul, birka-feje után. Köpött szemembe is. Szakmailag esélye nem volt – tette emberi síkon, esendőn. Érthető. Bomlasztónak nevezett.

Most virít az írás, jegyzi ő, a szerző, és nem mond mást, csak egyén helyett közösségre vetítve, amit régóta mondok, hiszek. Suszter maradjon a kaptafánál!

 

Tiszta vizek kellenek a pohárba!

Mutatok példát: Jónevű lapban, a főszerkesztő, vers címszó alatt böffen. Beidézem:

Némán vonaglik a teleszórt Ég,

tüzét elsikkasztották,

torlódó hamis babonák.

 

Dűlt csarnokában játszik vigaszom,

faragom giccsem élét,

s ropog bennem a lét.

                                                                                    

Elszáradó múlt pisszeg nyomodban,

csukj éhező fényedbe!”

 

Ugyanez a hatalmas irodalmár és potentát, valami szépbe belekötött. Vita nem lett belőle. A tehetség elköltözött, s csak egy pamflet-szerű versikével írt megjegyzést. Így:

„Csíráztassunk malátát,
ser’ főzzünk!
csupa kisbetűvel
még megerjed.
Begerjed a semmit tudás,
hiába van héttornya a várnak.
attilák verset sírdogálnak
négy sorban állnak
hetedhét országban
ragrímekkel variálnak:
Nem jó! – manapság nem így írunk
verset.
11,12,12 ezt így kell
attillák?
dupla L es a méret.
A serfőzés
művészete szűrten édes.
Az alkoholmentes ihatatlan,
jobban esik a Bambi.
Egy torony.
Két torony…
Hét ablakból összerakott
fallal védett

Nagy Semmi.”

Naná, hogy kizárták, kilépett. JJ

 

Más.

Legyetek jók, ha tudtok!

Te is, magad irodalmárnak nevező, talán az is, köteles bocsánatkérésre képtelen, jótollú’ nem-barátom!

J               

 

Balog Gábor

-csataloo-                                                                                                                                       

BGJ.2010.03.28.

 

P.S.

Meg ne lássak a szerkesztésedben még egyszer egyetlen írást sem személyes kötődés miatt, amiben „hajladoznak a fák” , meg „harangoznak a hóvirágok” mert istenuccse’ kikiabállak az irodalomból a kerti törpék közé!

Hajrá magyarok!

 

Forrásmunka: Amatőrködéseink kupe.blog. tortenetsiro ma délelőtt. Később ugyanez átnevezve valami Pajtásaim voltak címre, majd vissza az előző. :):):):)