Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

 

 

PORONDSZÉLEN

 

Megint nem vagy itt.

Neked öntöztem táppal korlát muskátliit.

Virágban mind. Piros, vérben,

rózsaszínben,

megannyi hamis labdarózsa.

 

A porondon gondolkodok.

Deszkaszínpad szélére ülve

lógázva lábat.

Verset mesélek neked.

Hiteim, hitetlenségem ismered,

Magam neveltem mindet.

Neked.

 

Meg se voltál.

Homokoztál a kislapáttal.

Szólni tanultál, hogy egyszeregy,

a gazda rétre megy,

és, a fia is vele.

 

Vártalak.

Mindenkinek odaadtalak,

Figyeltem, ahogy a vonót veszed kezedbe

hogy Paganinit ültess

értő fülekbe, vagy mutasd a csellót,

befogva, mindegy, kinek a húrja

peng éppen.

 

Hosszú út.

Hazaértem. A deszkaszélen

kimázolt arcról könny potyog.

Belül, mit nem lát közönség,

a lélek motyog valami evoét.

Hogyan köszönjem meg a létezésed?

 

Ma sem vagy itt.

 

-csataloo-

BGJ.2009.08.07.

http://www.youtube.com/watch?v=lYIG3aJzEBk